Kikapcs

Már épülnek a fakunyhók, hamarosan megérkezik Rudi a Dugonics térre, Szeged karácsonyfája viszont még nincs meg – így állnak a Szegedi Karácsonyi Hetek előkészületei

Alig több, mint két hét múlva felgyúlnak a karácsonyi fények Szegeden, forralt bor és mézeskalács illata lengi be a belvárost, ünnepi hangulatba öltöztetjük nemcsak városunkat, hanem lelkünket is, indul ugyanis a várva várt Szegedi Karácsonyi Hetek. A városban járva már jól látható, gőzerővel dolgoznak a szakemberek a fényfüzérek felhelyezésén, ugyanakkor a kis faházikók is előbukkantak a Dugonics és a Klauzál tereken, de zajlanak az előkészületek a Dóm téren is. Cikkünkben összeszedtük nektek, amit már tudni lehet a Szegedi Karácsonyi Hetekről, például, mikor érkezik meg Rudi, mindenki kedvenc hazai gímszarvasa a Dugonics térre, vagy éppen mikor állítják fel Szeged karácsonyfáját a Klauzál téren.

Mint korábban megírtuk, idén a hagyományoknak megfelelően az első adventi vasárnap előtt, december 1-jén indul a Szegedi Karácsonyi Hetek, az adventi készülődés időszaka Szegeden. Az ünnepi időszakban természetesen visszatér a Dóm térre a közkedvelt szalmalabirintus és kölyökkuckó a gyerekeknek, minden eddiginél látványosabb tűzzsonglőr show-val készül a szervező  Szegedi Városkép és Piac, valamint vasárnaponként szegedi közéleti személyiségek és az egyházak képviselői közösen gyújtják majd meg a gyertyákat a város adventi koszorúján. Az első gyertyát Botka László polgármester és Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök fogják meggyújtani.

10 KM HOSSZÚ FÉNYFÜZÉR DÍSZÍTI MAJD A KÁRÁSZ UTCÁT

A városban járva azt is megfigyelhettük, hogy már javában dolgoznak a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársai a karácsonyi fények felhelyezésén. Mint korábban megírtuk, októberben kezdték el leszerelni a napvitorlákat Szegeden, a Kárász utcáról. Már akkor beszámoltunk arról, hogy a vitorlákat tartó drót szerkezet fennmarad, ám nem marad kihasználatlan, hiszen új funkciója lesz a téli hónapokban. 10 kilométer hosszú vadiúj karácsonyi égősorral díszítik fel ugyanis Szeged főutcáját.

RUDI, KEDVENC FÉNYSZARVASUNK A JÖVŐ HÉT KÖZEPÉN FOGLALHATJA EL MEGSZOKOTT HELYÉT A DUGONICS TÉREN

Természetesen már nagyon kíváncsiak voltunk arra is, mikor kerül ki a Dugonics térre Rudi, mindenki kedvenc hazai gímszarvasa, az ünnepi szelfizések elmaradhatatlan eleme és, hogy megvan-e már Szeged karácsonyfája. Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kérdésünkre elárulta, várhatóan már a jövő hét közepén megérkezik Rudi a Dugonics térre, s elfoglalja méltó helyét a szökőkútnál.

TOVÁBBRA IS VÁRJÁK A FELAJÁNLÁSOKAT SZEGED KARÁCSONYFÁJÁRA

Szeged karácsonyfáját viszont még nem találták meg a szakemberek. Makrai László elmondta, több jelölt is van, viszont úgy érzik, még nem bukkantak rá a tökéletes darabra,

így továbbra is várják a felajánlásokat Szeged idei karácsonyfájára.

Mint megtudtuk, ha megvan a tökéletes darab, várhatóan november utolsó hetében állítják fel a fát a Klauzál téren, s kezdik meg annak feldíszítését.

A SZEGEDI KARÁCSONYI HETEK RÉSZLETES PROGRAMJA JÖVŐ HÉT VÉGÉN VÁRHATÓ

Mint Rácz Attilától, a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, a Szegedi Karácsonyi Hetek részletes programja várhatóan a jövő hét végén válik véglegessé, de addig is pár dolgot elárult, amire már biztosan számíthatunk az ünnepi forgatagban:

  • minden eddiginél látványosabb tűzzsonglőr show jön,
  • gyermek, és felnőtt kórusok fognak karácsonyi dalokat előadni,
  • újdonságként két új szelfipontot létesítenek: egy óriásgömb, valamint egy szív alakú világító szelfi ponttal egészül ki a Dóm tér, melyeket több száz led izzó vesz körbe és bele is lehet majd menni.

JANUÁR 7-IG MARAD AZ ÓRIÁSKERÉK ÉS NÉHÁNY ÁRUS IS

Rácz Attila azt is elárulta, ugyan hivatalosan december 24-ig tart a vásár, de az Óriáskerék január 7-ig velünk marad a Dóm téren, ahogyan pár vendéglátós is marad karácsony után is egészen január 7-ig, így miközben megcsodáljuk fentről Szeged panorámáját, továbbra is lehet majd forralt borozni.

KIKERÜLT A DÓM TÉRRE AZ ÓRIÁS ADVENTI KOSZORÚ, SŐT PÉNTEKTŐL MÁR FORRALT BOROZHATUNK IS

Az előkészületek nagyban zajlanak, az óriás adventi koszorú szerdán, azaz ma került ki a Dóm térre, sőt, a héten már elkezdik feldíszíteni is a fenyőágakkal. Rácz Attila azt is elárulta, a Klauzál és a Dugonics téri nagy forralt boros bódé már be is rendezkedett, itt péntektől már hódolhatunk a téli italnak, hogy felmelegítsen bennünket a novemberi hidegben.

IDÉN IS EGY SZERENCSÉS RÁDIÓ 88 HALLGATÓ KAPCSOLHATJA FEL AZ ÜNNEPI DÍSZKIVILÁGÍTÁST SZEGEDEN

Ahogy minden évben, úgy idén is a Rádió 88-cal indulnak a Szegedi Karácsonyi Hetek. Már hagyomány, hogy egy szerencsés hallgató kapcsolhatja fel a város ünnepi fényeit, és nem lesz ez máshogy idén sem. Makrai László irányításával a Szegedi Környezetgazdálkodási NKft. munkatársai már elkezdték felszerelni a karácsonyi fényeket, december 1-jén, pénteken pedig teljes ünnepi pompájában tündököl majd a város. Ezzel egy időben elindulnak Szegeden a fényvillamosok is, onnantól pedig indulhat az ünnepi kavalkád városunkban.

Fotók: Pipicz Dávid

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb