Smart Szeged

Öt pár vonattal indul kedden a vasúti személyszállítás Szeged és Szabadka között – itt a menetrend

Az eredeti határidő szerint október végén kellett volna fölvenni a személyszállító vonatok forgalmát Szeged és a szerbiai Szabadka között, az indulást azonban november 28-ra halasztották. A magyar oldalon, a MÁV 136-os számú vonalának rekonstrukciója még nem fejeződött be, a villamosítás sincs még kész, így egyelőre dízelüzemű, orosz gyártmányú, Uzsgyi becenevű motorvonattal indul a forgalom. Mégpedig szerb ŽS 711 jelű, illetve magyar 416-os sorozatú szerelvényekkel – írja a magyarvasut.hu.

Az eredeti tervek még csak napi két pár vonatról szóltak, ám Lázár János építési és közlekedési miniszter korábban már jelezte, hogy az utasok igényeihez igazodva ennél több járatra van szükség. Szerb vasútbarátok információi szerint ez lesz a menetrend:

Mint kiemelték, a vonatok tehát Szegedről – a röszkei határellenőrzésen is átesve – napközben 1 óra 26 perc alatt érnének Szabadkára, ám a hajnali első vonatnak (a röszkei kereszt miatt) 1 óra 41 percre, a késő esti utolsónak pedig 1 óra 34 percre lesz szüksége a menetrend szerint. Visszafelé az első vonatnak 82 perces, a többinek három perccel hosszabb menetidőt szerkesztettek Szabadkáról Szegedre.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb