KözéletSmart Szeged

A vonat nem vár – kedd reggel 5:19-kor Lázár Jánossal a fedélzetén indult újra a Szeged – Szabadka vasútközlekedés

Nyolc év után indult újra a vonatközlekedés Szeged és Szabadka között, az első, 5:19-es járatra Lázár János építési és közlekedési miniszter is felpattant. „A vonat (tovább) nem vár” – írta közösségi média oldalán a politikus.

Mint korábban megírtuk, az eredeti határidő szerint október végén kellett volna fölvenni a személyszállító vonatok forgalmát Szeged és a szerbiai Szabadka között, az indulást azonban november 28-ra halasztották. A magyar oldalon, a MÁV 136-os számú vonalának rekonstrukciója még nem fejeződött be, a villamosítás sincs még kész, így egyelőre dízelüzemű, orosz gyártmányú, Uzsgyi becenevű motorvonattal és szerb ŽS 711 jelű, illetve magyar 416-os sorozatú szerelvényekkel indul el a forgalom.

A menetidő Szeged és Szabadka között nagyjából másfél óra, ebben természetesen a határrendészeti vizsgálatok is benne vannak.

  • Az első vonat Szegedről 5:19-kor indult és cikkünk megírásának perceiben, 7-kor fut be Szabadkára,
  • Szabadkáról pedig 6:03-kor indul és 7:25-re érkezik Szegedre.

A menetrend IDE kattintva tekinthető meg.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb