Közélet

Megpróbálta megfojtani a nővérét Pénzes Henrietta kegyetlen gyilkosa – ma kezdődött Muki pere Szegeden, aki tagadta bűnösségét a bíróságon

Kevés szörnyűbb eset van a magyar kriminalisztika történetében, mint a 2006 nyarán barátnőjét Makó környékén megerőszakoló, majd felgyújtó K. Andrásé, azaz Mukié, aki azt követően, hogy 15 év után szabadult a börtönből újra bűncselekményt követett el, ezúttal a saját nővérét akarta megölni. Muki pere ma kezdődött el a Szegedi Törvényszéken.

A 33 éves férfit most különös visszaesőként elkövetett emberölés kísérletének bűntettével vádolják. A férfi 2006 nyarán Makó közelében megerőszakolt, kifosztott, benzinnel lelocsolt, majd felgyújtotta az akkor 18 éves magyarcsanádi lányt, aki három héttel később a kórházban belehalt sérüléseibe. A vádlottat a Szegedi Ítélőtábla aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek, és ezért 15 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta.

2021-BEN SZABADULT

A férfi 2021 júliusában szabadult, majd Makóra, a lánytestvéréhez költözött. Hamarosan uralkodni kezdett a nő felett, elvárta, hogy mindenben kiszolgálja őt. Emiatt gyakran vitatkoztak, ilyenkor a vádlott többször is halálosan megfenyegette nővérét, alkalmanként késsel is fenyegetőzve. A nő rettegett a férfitól, félelmében egy időre még el is költözött saját házából, azonban végül visszatért.

TORKON RAGADTA TESTVÉRÉT

2022. március 28-án éjjel újra vitázni kezdtek. Ekkor a vádlott két kézzel torkon ragadta testvérét, és szorítani kezdte a nyakát, közölve vele, hogy most megöli. Kizárólag a sértett védekezésén múlt, hogy a férfi a fenyegetését nem tudta beváltani. A történteket követően letartóztatásba került vádlott később zárkatársai előtt is azt hangoztatta, hogy bánja, amiért nem sikerült testvérét megfojtania.

ÉLETFOGYTIGLANI FEGYHÁZBÜNTETÉST KÉRNEK RÁ

Az ügyészség arra az esetre, ha a vádlott beismeri bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról, életfogytiglani fegyházbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól úgy, hogy a férfi legkorábban 25 év után bocsátható feltételes szabadságra. A bíróságra összebilincselt kézzel és lábbal elővezetett férfi tagadta bűnösségét, de nem tett vallomást. A törvényszék ezért jövő márciusban tárgyaláson dönt az ügyben.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb