Mindenmás

Balhé volt Szegeden: egy férfi megvert két másikat, miközben a társa elvitte az értéktárgyakat

A szegedi rendőrök előállították azt a két helybéli férfit, akik egy tartozás miatt léptek fel agresszívan ismerőseikkel szemben – tudtuk meg a rendőrségtől kedden.

Mint kiemelték, a rendőrségre 2023. november 26-án este érkezett bejelentés, hogy egy férfi megvert két másikat, miközben társa elvitte értéktárgyaikat.

AZ EGYIK SÉRTETT OTTHONÁBAN TÖRTÉNT AZ ESEMÉNY

A közlemény szerint a sértettek elmondták, hogy az esemény egyikük otthonában történt, ahová az általuk ismert elkövető a társával együtt jutott be, majd negyvenezer forintos tartozását követelve többször megütötte és megrúgta mindkettőjüket. Az agresszív belépő után tettestársával a tartozás fejében a lakásban talált értéktárgyakat – többek között tévét, telefont, laptopot – is elvitte. A bejelentést követő öt napon belül a nyomozók nemcsak azonosították, de elő is állították, majd gyanúsítottként hallgatták ki azt a két férfit, akik részt vettek a támadásban. Ellenük önbíráskodás miatt indult büntetőeljárás.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb