Mindenmás

Bűncselekmények egész sorát követte el néhány óra alatt egy férfi Szegeden: kerékpárokat lopott, nem fizette ki a vacsorát, az egyik áruház személyzetét pedig bezárta egy szobába

A szegedi rendőrök előállították azt a helybéli férfit, aki bűncselekmények egész sorát követte el néhány óra alatt. Mint a rendőrségtől megtudtuk, kerékpárlopás és kifizetetlen vacsora is a számlájára róható, sőt, egy áruházból is megpróbált lopni, a személyzetet pedig bezárta egy szobába.

A teljes történet így hangzik: a Szegedi Rendőrkapitányságra 2023. február 16-án két bejelentés is érkezett kerékpárlopásokról. Mindkét esemény a belvárosban történt, hasonló módszerrel: a zárat levágták, majd elhajtottak a biciklikkel. A feljelentést követően nem sokkal egy szegedi csárdából hívás érkezett az ügyeletre. A bejelentő elmondta, hogy két vendégük nem tudja kifizetni az elfogyasztott ételeket.

CSAK EGY NŐT TALÁLTAK A HELYSZÍNEN, DE A LOPOTT BICAJOK MEGLETTEK

Mint kiderült, a helyszínre érkező rendőrök már csak egy nőt találtak ott, aki elmondta, hogy a vacsorára, melynek számlája végül több, mint 30 ezer forintra rúgott, a sógora hívta meg, mikor összefutottak az utcán. A jegyzőkönyv felvétele érdekében a rendőrök a faképnél hagyott nővel indultak volna a kapitányságra, mikor megláttak két kerékpárt a csárda oldalában. Ezt követően kiderült, hogy ezeket a sógor lopta el aznap.

EGY ÁRUHÁZBÓL PRÓBÁLT LOPNI, DE MEGAKADÁLYOZTÁK, MAJD BEZÁRTA A BOLT DOLGOZÓIT

A későbbi kihallgatások során a nyomozók megállapították, hogy a férfi a járőrök érkezése előtt taxit hívott az étteremhez, majd egy áruházhoz szállíttatta magát, ahonnan 160 ezer forint értékben próbált ellopni termékeket, de a biztonsági személyzet megakadályozta ebben. A történet mégsem ért véget, ugyanis az elkövető a biztonsági helyiségből elszökött, közben pedig a személyzetet bezárta a szobába.

A helybéli férfit végül elfogták és előállították a Szegedi Rendőrkapitányságra. Lopás és személyi szabadság megsértése bűntettek miatt indult ellene eljárás.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb