BlogSzegedi ArcokVideo365

Legszegedibb Szegediek ’23: SZEGED a világ közepe, őrületeset ment a díjátadónk, érkezik az aftermovie!

Álmodtunk egy közönségszavazást, majd hozzá egy díjátadót. Egy olyat, amelynek során politikusok és nagyemberek helyett a szegediek mondják meg, hogy kikre legyen büszke a Napfény Városa. Egy olyat, amelynek az összes jelöltjét a Szeged365 olvasói delegálják, majd – egy második lépcsőben – ők döntik el, hogy ki legyen a 84 jelöltből az a hét, akik díjat kapnak az év végén. Az álomból valóság lett, már másodjára: 220.000 szavazatot és egy fenomenális hangulatú díjátadót követően lezárult a 2023-as Prágai Látszerészet + Boutique Optigue pres. Legszegedibb Szegediek, mi pedig meghoztuk a hivatalos aftermovie-t plusz egy bejelentést a végére!

ILYENEK VAGYUNK MI, SZEGEDIEK: EZERNYI NEVEZÉS, TÖBB, MINT 220.000 SZAVAZAT – AZ IDÉN IS GIGANTIKUSAT MENT A LEGSZEGEDIBB SZEGEDIEK

Kezdjük az elején: a nevezés 2023. augusztus 20-án indult, amikor is arra kértük a Szeged365 olvasóit, hogy küldjenek olyan neveket, akikre szerintük büszke lehet a Napfény Városa. A nevezési időszak szeptember 30-ig tartott, egy villámgyors összesítést követően, pár nappal később pedig már indult is az első etap – innentől kezdve hetente egy-egy újabb kategória 12-12 jelöltjére indult el a szavazás.

Nem is kicsit, összesen több, mint 90.000 felhasználó mondta el a véleményét, a szavazásra pedig 220.000 (!!) feletti szavazatszám futott be röpke nyolc hét alatt.

Borzasztóan hálásak vagyunk a Szeged365 Family mindig aktív tagjainak, a rengeteg szavazónak, a 100%-ban politikamentes projektünket támogató szponzorainknak és mindenkinek, aki drukkolt vagy tett valamit a Legszegedibb Szegediek sikeréért. Köszönjük Nektek, Tőletek színes, élhető és boldog a Napfény Városa!

SZÍVBŐL GRATULÁLUNK A NYERTESEINKNEK!

A szavazatok alakulását nyolc héten végig real time – ban mutattuk, szó szerint kattintásonként lehetett követni, hogy állnak a jelöltjeink. A végeredményt IDE kattintva lehet megnézni, a számok örökre itt maradnak, akárcsak a 2022-es Legszegedibb Szegediek esetében.

Íme a hét nyertesünk, akiket szombat este a Hungi Vigadóban megtartott gálán díjaztunk:

A Legszegedibb Gyógyító ’23: Dr. Rokszin Richárd transzplantációs sebész (SZTE), 45.000 voks

A Legszegedibb Zenész ’23: Balázs-Piri Soma Junior Prima díjas zongoraművész, Placido Domingo (!) mindössze 19 éves fellépőtársa, 24.600 voks

A Legszegedibb Tanító ’23: Pleskonics András alias Dr. Rock (SZTE), 1.034 voks

A Legszegedibb Sportoló ’23: Nagy Péter súlyemelő, 4.750 voks

A Legszegedibb Művész ’23: Csatai Gergő Guinness Rekorder lufizsonglőr, 10.200 voks

A Legszegedibb Jótevő ’23: Détári Vilmos, a Szent Vincent Központ alapítója, 6.100 voks

A Legszegedibb Édesanya ’23: Józsáné Fehér Mária, Petra anyukája, 4.100 voks

ÓRIÁSIT DOBBANT A SZÍVÜNK SZOMBAT ESTE

A szombat este, a Hungi Vigadóban megtartott show-ra a díjazottak és a kategóriák első három helyezettje mellett a Legszegedibb Szegediek együttműködő partnereit és a tavalyi győzteseket is meghívtuk. Külön öröm volt, hogy a velünk párhuzamosan zajló, a Szeged365 médiatámogatásával megvalósított Fenyő Miklós életmű-koncert házigazdája, a szegedi származású Dj Dominique is megtisztelt jelenlétével, semmi máshoz nem hasonlítható karizmájával (ahogy felkonferálta – a Szeged365 olvasóival közösen – a 76 éves rock ‘n roll legendát a sportcsarnokban, már rohant is át hozzánk, hogy megnyissa az eseményünket), a díjátadók között pedig a Nyers és a Belmondo zenekarok frontembere, a szintén szegedi Czutor Zoltán is ott volt.

A hangulatot a világon semmi sem tudná jobban átadni, mint Magyar Andor kollégánk videója, a következő két hétben pedig folyamatosan érkezünk majd a helyszínen, a díjazottakkal felvett Szeged365 short-okkal, amelyeket Fülöp Timi és Galyas Richárd kollégáink lőttek az eseményen. Lénárt Ferenc komplett, 200 fotóból álló galériáját ITT tudod végigpörgetni.

Szóval, érkezzen a 2023-as Legszegedibb Szegediek aftermovie, a cikk végén pedig megsúgunk valamit…

SHOW MUST GO ON, HÁROM A MAGYAR IGAZSÁG!

Két ilyen évad után, ennyi fantasztikus Szeged365 olvasóval a hátunk mögött nem is kérdés, hogy

2024-ben is lesz Legszegedibb Szegediek!

Ismersz olyat, akire méltán büszke lehet a környezete? Aki nap mint nap hozzátesz ahhoz, hogy jobb legyen a szegediek élete? Küldd el a nevét és egy pár mondatos indoklást a [email protected], vagy Facebook üzenetben! Köszönjük, hogy vagy nekünk! Köszönjük a rengeteg szavazatot, köszönjük a támogatást!

EGY EXTRA KÖSZÖNET, A VÉGÉRE

A Legszegedibb Szegediek a projektet támogató szegedi vállalkozásoknak köszönhetően lehet 100%-ban politikamentes, független. Köszönjük Nektek,

Prágai Látszerészet, Boutique Optique by Prágai, FerroÉp, BioHair Napfény, Zengő Alföld, TISZABUSZ Plusz, Global 21, Trója Ételbár és Hummusz Terrace, REÖK Kézműves Cukrászda, Global Fitness, Sziget Lakópark, Context Szeged, Garden Bistro and Beach, Global Fitness Spinning és Aerobic, Dress Code for Men, Rozmaring Étterem, Szabó Klímatechnika, Concept Bistro.

Fotók: Lénárt Ferenc

Videó: Magyar Andor

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb