Közélet

Az összes bejelentett autóroncsot elszállította a kormányhivatal, mutatjuk mennyi roncsautótól tisztultak meg a határmenti települések

Az összes bejelentett, embercsempészek által hátrahagyott gépjárművet elszállította a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal. Kevesebb mint egy hónap alatt 133 roncsautótól tisztultak meg a határmenti települések, írták közleményükben.

Mint felidézték, 2023. november 16-án lépett hatályba az a kormányrendelet, amely az illegális bevándorlást segítő embercsempészek által hátrahagyott járművek elszállítására a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalt jelölte ki. 2023. december 12-én – kevesebb mint egy hónap alatt – az összes bejelentett járművet elszállíttatta a kormányhivatal.

ÉRTESÍTÉST HELYEZNEK KI A JÁRMŰVEKRE, MIELŐTT ELSZÁLLÍTJÁK

A jogszabály szerint a kormányhivatal a járműveken előbb értesítést helyez el, majd négy nap elteltével az autókat egy központi, szegedi telephelyre szállíttatja. A járművek alvázszámát, illetve – amennyiben ismert – motorszámát és rendszámát a kormányhivatal honlapján közzéteszi.

119 JÁRMŰ KERÜLT A SZEGEDI TELEPHELYRE

A kormányhivatalhoz összesen 133 járműről érkezett bejelentés december 8-áig, amelyek közül az értesítés kihelyezését követően

a felhívásnak eleget téve 14 járművet elszállítottak a helyszínről, a maradék 119 autóroncs elviteléről a kormányhivatal gondoskodott.

A bejelentések:

  • Ásotthalom,
  • Bordány,
  • Mórahalom,
  • Öttömös,
  • Röszke,
  • Ruzsa,
  • Szeged
  • és Zákányszék térségéből érkeztek.

TOVÁBBRA IS FELBUKKANHATNAK ÚJABB AUTÓRONCSOK

Mint mondták, az illegális migráció eredményeként továbbra is lehetnek hasonló autóroncsok a jogszabály illetékességi területén, ezért a kormányhivatal arra kéri az érintett polgármestereket, hogy amennyiben ilyen járművet észlelnek, a kialakult eljárásrendnek megfelelően tegyék meg a bejelentéseket.

Forrás és fotók: Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb