Közélet

Lázár János: a következő három évben Szabadkára is eljuthat a tram-train

Várhatóan a következő három évben összekötik a tram-traint Hódmezővásárhely és Szabadka között. Mint Lázár János elmondta, kiemelt cél, Magyarország és Szerbia gazdasági és társadalmi együttműködésének erősítése. Ebben kiemelt szerep jut a Szeged–Szabadka-tengelynek – fejtette ki az építési és közlekedési miniszter a Rádió 7 Közös Nevezőjében. Mint elmondta, fontos lépés volt a két város közötti vasútvonal újranyitása, de számos egyéb terv is van a kapcsolatok elmélyítésére, írta meg a Szabad Magyar Szó.

A BYD ÉRKEZÉSÉVEL KIEMELT JELENTŐSÉGE LESZ SZEGED ÉS SZABADKA EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK

Az építési és közlekedési miniszter kitért rá: Szeged egy nagy nemzetközi fejlesztés célpontja lehet, a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása érkezhet ide, a kínai BYD ugyanis Szegeden hozza létre első európai autógyárát. Lázár szerint, ha majd megvalósul ez a projekt, akkor kiemelt jelentősége lesz Szeged és Szabadka együttműködésének, a határforgalom újjászervezésének, a röszkei, tompai, hercegszántói és kelebiai határátkelők újjáépítésének, a két térség utakkal, vasúttal történő összekötésének. Az átjárhatóság biztosítása részben a munkaerő szabad áramlása, részben pedig a gazdasági, tudományos, kulturális kooperáció miatt.

„Szabadka egy nagyon jó város. A következő lépés, hogy a vásárhelyi tram-traint hogyan tudjuk majd összekötni Szabadkával. Ez egy újabb nagyprojekt lesz a következő években” – részletezte Lázár János. Arra a kérdésre, hogy mikor valósulhat ez meg, így felelt: „ami most itt történni fog Szeged–Szabadka-, illetve magyar–szerb-relációban, annak a következő három évben meg kell történnie”.

TÖBB FEJLESZTÉSEN IS DOLGOZNAK

Hozzátette: „Már most dolgozunk azon, hogy hogyan lehet az M6-os autópályát összekötni a hercegszántói határátkelőhellyel, építünk Mohácson 300-320 milliárd forintért egy új Duda-hidat 2024-től. Összekötjük az M6-os autópályát Bajával, építünk egy új autópályát Szekszárd, Jánoshalma és Kelebia között, és újjáépítjük az összes határátkelőhelyet, benne Röszkét is. Ez nagy lehetőséget biztosít a Dél-Alföld, Szeged és az Észak-Vajdaság együttműködésében.”

A BYD ÉRKEZÉSÉVEL VASÚTI FEJLESZTÉSEKRE LENNE SZÜKSÉG

A pénteki nap legnagyobb ipari híre kétségtelenül az volt, mint ahogy korábban megírtuk, hogy Szegeden épít gyárat a BYD kínai autóipari óriás. A cégcsoportnak ez lesz az első európai autógyára, ahonnan főleg a nyugat-európai piacot tervezik kiszolgálni. Bár a beruházás pontos méreteit még nem osztotta meg a vállalat, az arra kijelölt terület méretéből azért lehet következtetéseket levonni, írta meg a Total Car. Jó kérdés azonban, hogy vajon a BYD munkavállalói hogyan jutnak majd el a szegedi gyáregységbe és mi lesz a legyártott autókkal?

Forrás: szmsz.press

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb