Már január előtt drágul az üzemanyag Szegeden is: kihirdették az év utolsó árváltozását
![](https://szeged365.hu/wp-content/uploads/2022/07/Maximum95.jpeg)
Arra mindenki felkészült lélekben, hogy hétfőtől mintegy hét százalékkal drágul az üzemanyag Magyarországon, csakhogy most kiderült, előtte még péntektől is emelik az árakat.
Drágulás lesz az üzemanyag nagykereskedelmi árában péntektől – derült ki a Holtankoljak friss tájékoztatásából. Az üzemanyagár-figyelő blog szerint ugyanis
- a benzin esetében bruttó 8 forinttal nő az ár,
- míg a gázolaj esetében bruttó 6 forintos emelésre lehet számítani.
A fogyasztói szempontból negatív változást a Brent típusú olaj árának emelkedésével magyarázták. Mindenesetre mindez azt jelenti, hogy a hét utolsó munkanapjától
- a 95-ös benzin – 570 Ft/liter
- a gázolaj – 593 Ft/liter
árazással fut majd. Már csak az a kérdés, hogyan reagálnak a fejleményre a magyar benzinkutak.
JANUÁRTÓL 41 FORINTOS EMELÉS LESZ
Ez már sorozatban a második drágulás, miután éppen egy hete ugyancsak üzemanyagár-emelést jelentettek be. Jelenleg a 95-ös benzinért átlagosan 562, a gázolajért 587 forintot kérnek literenként. Legalábbis papíron. Ehhez képest ugyanis a töltőállomásokon akár húsz forinttal alacsonyabb árakkal találkozhatnak a fogyasztók. Vagyis azt lájuk, hogy a nagykereskedelmi ár változása az utóbbi hetekben nem feltétlenül érvényesült a kiskereskedelem szintjén, a két árszabás elvált egymástól.
A most meghirdetett nagykereskedelmi árak tehát péntektől lépnek életbe. De a fentiek miatt kérdés, hogy a kutak árazásába is begyűrűzik-e, vagy folytatódik az a gyakorlat, hogy a kiskereskedelem figyelmen kívül hagyja a változást. Erre bőven lenne indok, ugyanis januártól 41 forintos drágulás jön a jövedékiadó-kulcs megemelésének következményeképp.
Mindez eleve kellőképpen sokkolja a magyar járműtulajdonosokat, és éppen ennek felismerése vezetett ahhoz, hogy a töltőállomások a nagykereskedelmi ármozgásoktól függetlenül csökkentették az áraikat decemberben. Ha ugyanis a jövedékiadó-emeléssel újra 600 forint fölé kúszna a benzin és a dízel literenkénti átlagára, az egyúttal azt is jelentené, hogy a magyarországi üzemanyagárak ismét átlépik a lélektani határt, ami ellen a kormányzat is határozott küzdelmet folytatott, már csak az inflációs cél teljesülésének érdekében is – emlékeztet a Világgazdaság.