Kikapcs

Fényárban úszik Hódmezővásárhely egyik díszkútja – zágrábi mintára díszítették fel a Kálvin téri kút medencéjét

Varázslatos fényárban úszik Hódmezővásárhely egyik díszkútja, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Márki-Zay Péter polgármester péntek délután.

“Kivilágítottuk a Nagy András János díszkutat. Egy Zágrábban járt vásárhelyi barátunk küldött egy képet egy ottani díszkútról, aminek a mintájára decemberben mi is feldíszítettük a Kálvin téri kút medencéjét” – írta posztjában Márki-Zay Péter. Hozzátette, a díszvilágítás a vásárhelyiek javaslatára születhetett meg és már sok dicséretet kapott a díszkút fényárban úszó látványa.

AZ EGYIK LEGRÉGEBBI KÚT AZ ALFÖLDÖN

A Nagy András János díszkút az Alföld egyik legrégebbi kútja, melyet Zsigmondy Vilmos elképzelései alapján Zsigmondy Béla fúrt ki 1883-ban. A kút neoreneszánsz stílusú. Medencéjét nyolcszög alapú, domborított peremű kőkáva képezi. Ennek közepén többszörösen tagolt kettős tál van. A lefelé nagyobbodó tányérok és az ezekről csorgó vízfüggöny közép-olasz, toszkán-kutak példáját tükrözi. 

A víz eredeti állapotában mind a nyolcszögű káva oldalán oroszlánfejes vízköpőn csurgott a lefolyóba. A vízköpőket a 60-as években végrehajtott helyreállítás során megszüntették, és a lefolyókból is csak a keleti és nyugati oldalon maradt egy-egy. Az eredeti kút vize már több mint 3 évtizede elapadt, mai vízellátását a városi vezeték szolgáltatja. Legutóbbi felújítását 1991-ben Návay Sándor szobrászművész végezte.

Forrás: Márki-Zay Péter FB/szallas.hu

Fotók: Márki-Zay Péter FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb