Szegedi Arcok

“Egy fogászati beavatkozás tönkretette az életem” – egyszerű foghúzással kezdődött, azóta Olvasónk a poklok poklát járja meg

“Egy fogászati beavatkozás tönkretette az életem, elvettek tőlem több, mint két évet, amit nem lehet visszaadni” – kezdte történetét Olvasónk, Petra. A szegedi anyuka kálváriája egy egyszerű foghúzással kezdődött, amióta Olvasónk a poklok poklát járta meg, óriási fájdalmakkal éli mindennapjait, elveszítette bevételi forrását, rettentő nagy anyagi terheket rakott rá, nem utolsó sorban pedig nőként, feleségként, és anyaként sem tudott azóta kiteljesedni. Petra most velünk osztotta meg történetét.

RÖGTÖN KIALAKULT A BIZALOM

Minden 2020 végén kezdődött. Petra fogfájdalomra panaszkodott, s hosszas kutatás és barátai ajánlásai alapján bejelentkezett az egyik szegedi fogászati rendelőbe. Mint mesélte, nagyon félt a rá váró kezeléstől, hiszen ezelőtt maximum ellenőrzésre kellett mennie szakemberhez, még injekciót sem kapott soha korábban a fogorvosnál, viszont a rendelőben olyan kedvességgel fogadták, hogy rögtön kialakult a bizalom orvos és beteg között. “Amikor az injekciót kaptam, az asszisztens megfogta a kezem, a doktor mosolygott rám. Elmúlt a félelmem azonnal” – emlékezett vissza Petra, ahogy arra is, hogy rögtön az elején tájékoztatta az orvost arról, hogy fia születésénél HELLP-szindróma alakult ki nála, ami vérzékenységet okozott és a máját támadta meg, illetve beszámolt fémallergiájáról is.

EZUTÁN JÖTT A FEKETE LEVES: PETRÁNÁL KERESZTALLERGIÁT OKOZTAK A FOGÁSZATI ANYAGOK

Mint mesélte, ezt követően további kezelések vártak rá: kicserélték a fogtöméseit és implantátumokat is kapott. “Innen indult életem igazi pokla. A fogászati anyagok miatt keresztallergia alakult ki nálam, hiszen, mint kiderült, valamennyire allergiás vagyok. Az egész arcom lehámlott, a kezemen ekcéma nyomai jelentek meg, gyulladás a körmömnél, a hajam is eltöredezett, majd ki is hullott” – számolt be megpróbáltatásairól Petra, aki a szépségiparban dolgozott, így, mint mondta, tünetei nem tették lehetővé, hogy folytassa munkáját, ahogy biztosítás közvetítői feladatait sem tudta ellátni, hiszen azóta állandó fájdalmak gyötrik, s nem utolsó sorban állapota nem sugároz jó benyomást ügyfelei felé.

FESZÍT, FÁJ NYOM, DE AZ ORVOS CSAK ANNYIT REAGÁLT, MAJD ELMÚLIK

Petra megpróbáltatásai azonban korántsem értek véget. A behelyezett implant kiesett, begyulladt és cserélni is kellett. “Már akkor jeleztem, valami nagyon nem jó, mert állandó fájdalom van az arcomban. A válasz az volt, hogy nyugodjak meg, ez természetes, majd elmúlik, de nem így lett”. Ezt követően, mint ahogy Petra folytatta történetét, a koronák felhelyezése következett. “Már ott a székben azonnal szóltam, valami nagyon-nagyon nem jó, mert feszít, fáj, nyom és csak azt éreztem, vegyék ki gyorsan. Megint csak azt a választ kaptam, hogy majd elmúlik” – mondta el Olvasónk, majd hozzátette, a doktor csiszolt rajta, hogy jobb legyen, azonban a teljes érzéstelenítés miatt Petra nem tudta meghatározni akkor, hogy jó-e, vagy sem. Ugyanez játszódott le a protetikához, vagyis a fogpótláshoz szükséges mintavételnél is. Kis idő elteltével pedig ki is esett az egyik korona. Petra visszament a fogorvoshoz, aki újra kicserélte azt.

A MAI NAPIG NAGY FÁJDALMAKKAL ÉL

“A barátaim nem értették mi van velem, mert be kellett zárnom két üzletem, mivel influenszer is vagyok, a médiaszerepléseket el kellett utasítanom, hiszen nagy fájdalmaim voltak” – idézte fel Petra, aki ekkor már alig tudott enni, inni, félő volt, hogy szájzárat kap, vagy kiakad az állkapcsa. Hozzátette, azóta a mai napig megvan ez a fájdalom, ami egyensúlyzavarral és az állkapocsban jelentkező ízületi gyulladással párosul. Mint mondta, keresztallergiája miatt tulajdonképpen folyamatosan mérgezték őt a fogászati anyagokkal, holott tudták, hogy Petra fémallergiás és láthatták, hogy milyen tüneteket okozott nála egy-egy kezelés. Allergiás reakciót váltott ki nála az összes tömőanyag, azok a ragasztóanyagok, amelyekkel a koronát felhelyezték, ezért ki is lökte azt a szervezete, illetve még az implant is.

19 FOGÁT AZONNAL MŰTENI AKARTÁK

Petrát ekkor átirányították egy fogtechnikushoz, akinek a cége szerződésben állt a fogászati rendelővel. Itt közölték vele, hogy plasztika szükséges, máshogy nem tudják visszatenni a koronát, és egyébként is rengeteg hiba van, amit helyre kell hozni. “Azt mondták, életveszélyes állapotban vannak a fogaim, 19 fogat azonnal műteni kell, azokkal az anyagokkal, amelyekre allergiás vagyok, ha belemegyek, valószínű, hogy most nem beszélgetnénk itt. Én csak pislogtam bevallom, majd közölték az árat is. Megkérdeztem, ha a kolléga hibázott, és nem mellékesen, az ő szavaival, hatalmasat, akkor miért is kellene a helyreállító műtétet nekem fizetnem”.

MILLIÓS TÉTELEKRE RÚGTAK MÁR EKKOR PETRA FOGÁSZATI KÖLTSÉGEI

Petra nem ment bele a helyreállító műtétbe, ráadásul a második orvos azt mondta, a kezelés részleteiről informálták kezelőorvosát is, majd kiderült, ő az egészről semmit nem tudott. Sőt, az általuk végzett kezelésekkel csak rontottak Petra állapotán, hiszen ugyanazokkal az anyagokkal dolgoztak, melyek a súlyos allergiás reakciókat idézik elő Olvasónknál. “A vizsgálatokat, a kezeléseket, mindent én fizettem. Több milliós tételről beszélünk. Csak példának okáért a vérvizsgálatra Németországban került sor, mert Magyarországon ilyet nem is végeznek” – árulta el Petra.

FOLYAMATOSAN MÉRGEZTEK

Ezt követően Olvasónk elmondása alapján a fogászati rendelővel szerződésben álló fogtechnikusi rendelőből telefonon zaklatták, tulajdonképpen megfenyegették, hogy ezt a helyreállító műtétet el kell végezni, mert a fogait a világon csak ők tudják helyrehozni. Petra nem ment bele, viszont állapota továbbra is folyamatosan romlott. “Én akkor még hittem az orvosaimnak, mentem, fizettem. Újabb és újabb síneket helyeztek be, amelyre egyébként szintén allergiás vagyok, tehát folyamatosan mérgeztek”.

TELJES BIZALMAT ADTAM NEKIK

Az utolsó arcul csapás az volt Petra számára, amikor egy újabb sín berakásához kérték, hogy vigyen be mintát a rendelőbe, ám amikor megérkezett senki nem várta, mintha nem is érdekelné őket Petra sorsa. “Életemben nem éreztem magam ennyire megalázva mint akkor, zokogva jöttem ki. És akkor döntöttem el, lépnem kell, mert így sosem gyógyulok meg, csak a pénzem veszik el, mintha egy ATM lennék. Ami miatt még jobban megviselt ez az egész az az, hogy én teljes bizalmat adtam, bármit mondtak, szó nélkül fizettem, elhittem. Egy kis túlzással, kialakult egy “baráti ” viszony az asszisztens, a doktor és köztem. Mindig vittem nekik apróbb meglepetéseket, például Mikulásra, ilyesmik” – árulta el Petra.

PETRA ÜGYVÉDHEZ FORDULT

Ekkor döntötte el Olvasónk, hogy elég. Ügyvédhez fordult, ügye jelenleg is folyamatban van. Most a független szakértői vizsgálat eredményére várnak, aztán kiderül, merre tovább. A legrosszabb viszont, hogy addig csak telik az idő, Petra mindeközben mindennapot hatalmas fájdalmak között éli meg. Ráadásul, mint mondta, az elveszett éveket semmivel nem lehet már kárpótolni. A fia edzéseit, versenyeit, amikről lemaradt, a párjával töltött meghitt időt, hiszen jelenleg egy csók is fájdalmat okoz számára. “Vannak napok, amikor az ágyból nem tudok kikelni. S azt, amikor a fiam látja, hogy eszméletem vesztem, nem kívánom senkinek.”

A FOGORVOSOK TAGADNAK

Az ügy tavaly nyáron indult, viszont előrelépés nem történt. Petra kezelőorvosa állítja, hogy mindent jól csinált, semmit nem hajlandó elismerni, állítása szerint semmiben sem hibázott. Azóta a fogtechnikusi rendelő azt is letagadta, hogy ő valaha ott járt, illetve azt, hogy bármilyen beavatkozást végeztek Petra fogain, pedig Olvasónk mindezt számlákkal és egyéb dokumentumokkal alá is tudja támasztani.

AMÍG AZ ÜGY FOLYAMATBAN VAN, MÁSIK ORVOS NEM NYÚLHAT PETRA FOGAIHOZ

Ráadásul amíg az ügy folyamatban van, másik orvos nem nyúlhat a fogaihoz, így a gyógyulás, helyreállítás, ami megkönnyítené Petra mindennapjait, hogy visszakaphassa régi életét, még mindig várat magára. Az sem fog menni egyik pillanatról a másikra, hiszen ahhoz minden beavatkozást teljesen elölről kell kezdeni, ami azt jelenti, egy újabb kemény körülbelül másfél év vár Petrára.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb