Mindenmás

Ismét hatalmas robbanásszerű hangokat hallottak Szegeden

Újból hatalmas, robbanásszerű hanghatások rázták meg Szegedet vasárnap, ezúttal a kora reggeli órákban. Többen üzenetet küldött, a hangokat főleg az északi városrészekben tapasztalták. Egyik olvasónk elmondása szerint pontosan ugyanezt a hangot többször is hallotta már az elmúlt hónapokban.

A robbanásszerű hanghatásokról a közösségi oldalakon is beszámoltak. Néhányan több alkalomról is beszámoltak a hajnali óráktól egészen reggelig, és volt aki annyira megijedt, hogy majdnem eldobta a kávéját. Az egyik kommentelő szerint a zaj Móravárosig nem jutottak el, és a találgatások is elindultak, hogy mi okozhatta. Többen gondoltak vadászgépekre és a geotermikus fűtőművek rendes működése során megjelenő zajokra, néhányan pedig petárdázást sejtettek a hangok mögött.

GRIPENEK?

Bár többen arra tippeltek, hogy Gripenek okozhatták a hangot, az 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár minden gyakorlat esetében előre tájékoztatja a lakosságot. Legutóbb november 2. és 5. között gyakorlatoztak, és nem Szeged környékén: a hivatalos közlemény szerint nagyobb hanghatásokra Kecskemét, Szolnok, Eger, Debrecen, Miskolc, Mezőkövesd, Tiszafüred, Szigetvár, Nagyatád, Kadarkút, valamint Kaposvár térségében.

NEM EZ AZ ELSŐ ESET

Októberben már előfordult hasonló eset, amikor a mostanihoz hasonlóan főleg Tarján, Felsőváros és Petőfitelep városrészekben tapasztaltak robbanásszerű hanghatásokat.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb