Mindenmás

Beszakadt a jég két gyerek alatt a Fokánál (frissítve)

Beszakadt a jég két gyerek alatt a Fokánál, a Pick Arénával szemben, hétfő délután, tudtuk meg Olvasónktól, Dávidtól.

Mint Olvasónk elmondta, két gyermek ment rá a jégre hétfő délután a Fokánál, ami beszakadt alattuk. Szerencsére két másik fiatal észrevette a balesetet, utánuk ment és kimentette őket.

Az esettel kapcsolatban megkérdeztük az Országos Mentőszolgálatot, amint válaszuk megérkezik, frissítjük cikkünket.

FRISSÍTVE: ENYHE KIHŰLÉSSEL LÁTTÁK EL A GYEREKEKET, MAJD KÓRHÁZBA SZÁLLÍTOTTÁK ŐKET

Mint az Országos Mentőszolgálattól megtudtuk, a helyszínre mentésirányításuk egy rohamkocsit indított. Két vízbe merült fiatalkorút láttak el enyhe fokú kihűléssel, majd mindkettejüket kórházba szállították.

AZ ÁRTEREKET ELLEPŐ FOLYÓVÍZ ELKEZDETT FAGYOSODNI

Mint korábban megírtuk, árhullám vonult végig a Tiszán, Szegednél is kilépett a medréből a folyó, így az ártereket is ellepte a víz. A térségünkbe beköszöntött téli hideg, a fagypont alatti hőmérséklet pedig megtette hatását, elkezdett befagyni a víz.

NE LÉPJÜNK A JÉGRE, ÉLETVESZÉLYES LEHET

A hideg időjárás miatt megindult a jégképződés a szegedi záportározókon is, többek között a tarjáni Zápor-tavon és a Vértón is. Jellemzően nagyon vékony még a jégréteg, és nem összefüggő. Ezek a tavak, záportározók, ha be is fagynak, a jég nem egyenletes pl. a vízbefolyások környékén, vagy a magas partfal mentén. Épp ezért életveszélyes lehet ezek jegére merészkedni.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb