Közélet

Már a finisben vagyunk: február elején minden pedagógus emelt fizetést kap

Legkésőbb január 30-ig minden pedagógus megkapja a hivatalos értesítést az őt érintő béremelés pontos összegéről, február elején pedig valamennyien a számlájukon fogják látni a megemelt fizetést – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

ÍGY ALAKULNAK MAJD A FIZETÉSEK

Mint közölte, a mostani a valaha volt legnagyobb fizetésemelés a magyar pedagógusok körében, hiszen 2022 és 2025 között összesen 93,5 százalékkal növekednek a bérek. Ismertetése szerint a mostani emelésnek köszönhetően februártól:

  • a pályakezdők jogszabályban meghatározott legkisebb bére gyakornokként bruttó 528 ezer forint lesz.
  • Pedagógus I. kategóriában legkevesebb 538 ezer forintot,
  • pedagógus II. fokozatban 555 ezer forintot kereshetnek az oktatók és nevelők,
  • míg a mesterpedagógusok fizetése 630 ezer forintról indul,
  • a kutatótanárok bérének alsó határa pedig 750 ezer forint lesz.
        

A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TERÜLETEKEN DOLGOZÓ TANÁROK MÉG 20%-AL NAGYOBB FIZETÉST KAPNAK

A döntés mintegy 140 ezer embert érint – jelezte, hozzátéve: a folyamat nem áll meg, mivel a kormány 2030-ig vállalta, hogy a diplomás átlagbérrel együtt mozgatja a pedagógusok fizetését. Az államtitkár megjegyezte: az átlagnál nehezebb feladatokat ellátó, hátrányos helyzetű területeken dolgozó pedagógusoknak a fentieknél is 20 százalékkal nagyobb fizetést garantál a törvény.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb