Mindenmás

Tizenhat évre ítélték az Apátfalván, korábbi élettársa rokonait, köztük egy gyereket álmában megölni próbáló férfit

Jogerősen tizenhat év hat hónap fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a férfit, aki álmában próbálta megölni korábbi élettársa rokonait, köztük egy gyereket 2021 elején a Csongrád-Csanád vármegyei Apátfalván.

A jelenleg 38 éves tótkomlósi férfit több ember, részben 14. életévét be nem töltött, részben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletében és magánlaksértés bűntettében mondta ki bűnösnek a táblabíróság. Az ítélőtábla döntése alapján a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra.

MÁR KORÁBBAN IS ZAKLATTA VOLT ÉLETTÁRSÁT, EZÉRT MÁR EL IS ÍTÉLTÉK

A korábban többször büntetett, saját bevallása szerint húsz évig aktívan kábítószert fogyasztó férfi több alkalommal bántalmazta, illetve megfenyegette korábbi élettársát, emiatt távoltartást is elrendeltek vele szemben. A vádlottat ebben az ügyben zaklatás és más bűncselekmények miatt jogerősen két és fél év börtönbüntetéssel sújtották.

KONYHAKÉSSEL AZ ALVÓ GYERMEK FELÉ SZÚRT

A nő ezért anyaotthonba költözött, amelyről azonban nem tájékoztatta a vádlottat, ezért a férfi 2021. január 20-án este – miután nyugtatókat és alkoholt fogyasztott – megjelent a nő rokonainak apátfalvi otthonában, és kérte, hogy ott maradhasson éjszakára. Ennek a kérésnek a sértettek nem tettek eleget és a bejárati kaput becsukták, lelakatolták, valamint a kutyát is elengedték. A vádlott miután többször is hívogatta telefonon korábbi élettársa fivérét, röviddel éjfél előtt visszatért az épülethez, bemászott az udvarra, és bement az házba. Az ingatlanban a nő testvére, annak élettársa és közös gyermekük egy ágyban aludtak. A vádlott hozzájuk lépett, majd azt kiáltotta a sértettek felé, hogy “megölöm a fiadat, meghaltok”, majd egy – a házban magához vett – konyhakéssel az alvó gyermek felé szúrt.

AZ ÉDESAPÁT ÉLETVESZÉLYESEN MEGSEBESÍTETTE

A gyermek édesapja a kiabálásra felriadt, és a szúrást sikerült kezével felfognia, míg a gyermeket édesanyja kirántotta az ágyból. A vádlott ezután többször – a szakértői vélemény szerint legalább ötször – megszúrta az édesapát, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. A szúrások érték a férfi mellkasát, hasát, végtagjait, megsérült a mája, eltörött egyik bordája, nála légmell alakult ki, életét csak a rokonai nyújtotta elsősegély és az elvégzett műtétek mentették meg. Az egyik szúrás olyan erejű volt, hogy az majdnem leszakította a sértett karját, melyet évekkel a támadás után is csak nehezen tud mozgatni.

EGY MÁSIK ROKON FÉKEZTE MEG

Végül az édesanya kiabálására a másik szobában alvó egyik rokon felébredt, akinek – bár a vádlott őt is meg akarta szúrni – sikerült megfékeznie a férfit, aki elmenekült a házból. A vádlott az utolsó szó jogán is elismerte, hogy megszúrta korábbi élettársa fivérét, azt azonban következetesen tagadta, hogy a gyereket vagy az őt megfékező férfit is meg akarta ölni.

BÜNTETÉSÉT SÚLYOSÍTOTTÁK

Döntésével a táblabíróság súlyosította az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék által a vádlottra kiszabott tizennégy éves büntetést. Nagy Erzsébet tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette, a büntetési célok csak a középmértéknek megfelelő időtartamú szabadságvesztéssel érhetők el.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb