Mindenmás

Elsodortak egy gyalogost Szegeden – a baleset szemtanúit keresi a rendőrség

A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy baleset körülményeinek tisztázása érdekében – értesültünk pénteken a rendőrségtől. Mint kiemelték, a Szegedi Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt folytat nyomozást.

A baleset 2023. december 7-én 20 óra körül történt Szegeden, a József Attila sugárút és a Csorba utca kereszteződésében. A sértett egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyen haladt, mikor egy gépjármű nem adta meg az elsőbbséget. A baleset során a jármű elsodorta a sértettet, aki elesett.

FELSEGÍTETTE A SOFŐR, DE ELMENT

Az eseményt követően a gépjárművezető megállt, felsegítette a földről a sértettet, de nem bizonyosodott meg arról, hogy megsérült-e. A baleset során a sértett 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

A Szegedi Rendőrkapitányság a személygépkocsi vetetőjének, illetve azon szemtanúk jelentkezését várja, bármilyen információval rendelkeznek a balesettel kapcsolatban.

Jelentkezni a Szegedi Rendőrkapitányságon személyesen, vagy telefonon a 06-62-562-400-as telefonszámon, illetve a 112 számon lehet.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb