Közélet

Fogy a magyar: soha nem született olyan kevés gyermek Magyarországon, mint 2023-ban

Az előzetes adatok szerint 2023 decemberében 6565 gyermek született, és 11 727 fő halt meg. 2022 decemberéhez képest a születések száma 12, a halálozásoké 7,2, a házasságkötéseké pedig 4,1%-kal csökkent – tudtuk meg a Központi Statisztikai Hivatal friss elemzéséből.

Mint kiderült, a tavalyi évben 85 200 gyermek jött világra, 3,7 százalékkal, 3291-gyel kevesebb, mint az előző évben. Ezen belül

  • január–márciusban 7,8 százalékkal több,
  • míg áprilisban 2,1,
  • május–júniusban 9,3,
  • július–decemberben 6,9 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint 2022 azonos hónapjaihoz képest.

A teljes termékenységi arányszám 1 nőre becsült értéke 1,5 gyermek, ami egy évvel korábban 1,52 volt. Éves alapon soha nem volt ilyen alacsony az élveszületett gyeremekek száma Magyarországon.

Fotó: KSH

KEVESEBBEN HUNYTAK EL

Az is kiderült, hogy összesen 127 200-an haltak meg, ez 6,8 százalékkal, 9246-tal kevesebben, mint egy évvel korábban. Január–februárban 11, március–júniusban 4,2, július–decemberben pedig 6,9 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma a születésekénél nagyobb mértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 42 ezer fő volt, ami 12 százalékkal alacsonyabb az előző év 47 955 fős értékénél – írja az Index.

50 EZER PÁR KÖTÖTT HÁZASSÁGOT

Összesen 50 150 pár kötött házasságot, 22 százalékkal, 13 817-tel kevesebben, mint egy évvel korábban.

  • Január–februárban 45,
  • március–áprilisban 31,
  • május–augusztusban 23,
  • szeptember–decemberben 7,5 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2022 azonos hónapjaiban.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb