MindenmásVideo365

Kicsi a rakás: autószállító tréler, platós kisteherautó és egy személyautó – ilyen horrorpiramist sem láttunk még az M5-ösön (videó)

Elképesztő látvány tárult a Nemzeti Adó – és Vámhivatal (NAV) pénzügyőreinek, valamint az utazók szeme elé, amikor egy román autószállító mögé értek az M5-ös autópályán. Az autószállító egy trélert húzott, azon pedig volt platós kisteherautó és egy személyautó is.

Mint a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól megtudtuk, a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegye közútjain tartottak ellenőrzéseket, amikor felfigyeltek egy előttük haladó román járműre. A furgon egy trélert húzott maga után, amin egy platós kisteherautót szállított, a kisteherautó platójára pedig még egy személyautót is felpakoltak.

TÖBB MINT KÉT TONNA SÚLLYAL KÖZLEKEDETT

Az életveszélyesen közlekedő és szemmel láthatóan túlsúlyos járművet azonnal lekísérték a sztrádáról és a mérlegre irányították. Mázsáláskor kiderült, hogy az autó több mint két tonna túlsúllyal közlekedett, a járműben pedig menetírókészülék sem volt.

A sofőr azt mondta, hogy nem tudott a túlsúlyról és arról sem, hogy ha furgonjával szerelvényt is vontat, menetírókészülék beépítése és annak használata is kötelező.

2023. szeptember 1-től akár több mint félmillió forintos bírságot is kiszabhatnak a hatóságok a túlsúlyos és túlméretes járművekre. A túlpakolt autók a hirtelen fellépő fizikai hatásokra kiszámíthatatlanul reagál, ezért nemcsak a sofőrt, hanem a közlekedésben résztvevőket is veszélyezteti.

650 EZER FORINTOS BÍRSÁGOT KAPOTT A SOFŐR

A NAV munkatársai közigazgatási eljárást indítottak, a túlsúly miatt a sofőrnek 650 ezer, míg a menetírókészülék hiánya miatt a jármű üzembentartójának 1 millió 40 ezer forint bírságot kell fizetnie. Felhívják a fuvarozók figyelmét, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988 évi I. törvényben foglalt (egyes) szabályok betartását a NAV is jogosult ellenőrizni, és pénzbírságot szabhat ki.

Volt azért pár gyöngyszem korábban is:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb