Sport

Nem bírta erővel a 7 nap alatt lejátszott három idegenbeli meccset az SZTE-Szedeák, kikaptak az Oroszlánytól

Mint ahogyan korábban mi is beszámoltunk róla, januárban mindössze egy hazai mérkőzést játszik az SZTE-Szedeák. A szegedi kosarasok most egy hét alatt három idegenbeli meccset is lejátszottak, szerdán sikeresen bejutottak a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé, a szombat esti meccsre viszont elfogyott az erő, kikaptak a fordulót sereghajtóként kezdő Oroszlány csapatától – közölte a klub.

A szombathelyi, valamint a hétközi, körmendi kupameccset követően az Oroszlány vendégeként folytatta a bajnokságot a Szedeák – hét nap alatt már a harmadik idegenbeli meccsükön léptek pályára, a szombat esti találkozón már kiütközött a fáradtság. Hét oroszlányi ponttal indult a meccs, majd három perc elteltével Bognár horogdobásával szerezte meg első pontjait a Szedeák, 7–2-re alakítva az állást. Polutak közelije után egy eladott labda után is eredményes volt az Oroszlány, így 11–2-nél időt kellett kérnie a szegedieknek, pedig ekkor még négy perc sem telt el a meccsből. Ezt követően Balogh tört be a palánk alá, és szerzett egy kettest, majd Bognár tempókosarával zárkózott tovább a Szedeák – de Riddley triplával válaszolt, majd Thomas közelijével kétszámjegyűvé vált a különbség, 16–6. Bailey jött a padról, és ő jegyezte az első vendég triplát, de Thomas támadólepattanó után szerzett kosara után maradt a tízpontos különbség (22–12), és bár Woolridge is hozzászólt, de Thomas egy dudaszós kosárral zárta a játékrészt, 24–14.

PRÓBÁLT ZÁRKÓZNI A MÁSODIK NEGYEDBEN A SZEDEÁK

Hat oroszlányi pont nyitotta a második negyedet, így 30–14-nél ismét időt kért a Szedeák. Ezt követően Bailey újabb öt pontjával léptek közelebb (30–19), majd a légiós újabb hármasát követően Cohill büntetőzött jól, így tízre jöttek vissza, 34–24. Öt perccel a nagyszünet előtt Woolridge büntetőivel nyolcra, majd betörése után hatra csökkentették a hátrányt (36–30). Tovább viszont nem sikerült faragni a különbséget, Thomas kettesével ismét tíz fölött volt a Szedeák hátránya, Locke tempója után pedig jött egy oroszlányi tripla, 45–33-ról jöhetett a félidő utolsó perce. Balogh középtávolija után John Jr. zsákolása volt a félidő utolsó megmozdulása, így 12 pontos hátrányban volt a Szeged a nagyszünetben, 47–35.

VÉGIG FUTOTT AZ EREDMÉNY UTÁN A SZEDEÁK

Ryan négy, valamint Bailey két pontjával kezdte a második félidőt a Szedeák, e közé csak Riddley kettese érkezett. Két sikeres oroszlányi akció következett, hat pontnál közelebb nem tudott jönni a Szedeák, 53–43 után pedig Riddley visszaállította a negyed eleji 12 pontos különbséget. Bailey viszont egy kettest és egy hármast is szerzett, ezzel átlépte a húsz pontot, majd Thomas és Locke is elsüllyesztett egy-egy triplát, 60–53. Két és fél perccel a negyed vége előtt Bognár közelije után ismét hatra jöttek fel(63–57), de ezúttal sikerült négyre jönni, miután Woolridge tett vissza egy támadólepattanót, 63–59-nél kért időt az Oroszlány. Gholston közelije után Locké volt az utolsó kosár a negyedben, így ötpontos hátrányból várták az utolsó tíz percet, 66–61.

KÉSŐN ÉBREDTEK

Polutak kettesére Bognár triplával válaszolt az utolsó negyed elején, de 68–64 után Polutak szólt hozzá ismét. Nem sokkal később Woolridge közelijével egyetlen labdára jött fel a Szedeák 70–68-nál, de Thomas válaszolt rá, 72–68. Polutak két támadólepattanót is szedhetett, egyenlítés helyett 74–68. Négy és fél perccel a vége előtt azonban Zsíros triplájával 76–74-re zárkózott a Szedeák, viszont egy eladott labda után Riddley büntetőzött jól, 78–74-nél kértek időt. Hiába, ugyanis szűk két perccel a vége előtt újra tíz volt a különbség Gholston kosara után, 85–75-nél jött az újabb szegedi időkérés. Innen már nem volt visszaút, végül 88–79-re kapott ki a Szedeák. Ezzel azonban véget ért a csapat erőltetett menete, jövő hét szombaton már az újszegedi sportcsarnokban lépnek pályára, az ellenfél a Kecskemét lesz.

MVM-OSE Lions–SZTE-Szedeák 88–79 (24–14, 23–21, 19–26 , 22–18)
Tippmix férfi kosárlabda NB I./A csoport, 18. forduló. Oroszlány, Krajnyik “Akác” András sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Benczúr, Makrai, Jankovics.
Oroszlány: RIDDLEY 27/12, Szabadfi 2, Gholston 11, John Jr. 3, Polutak 16. Csere: Ruják 2, THOMAS 25/6, Balsay 2, Gáspár, Illés. Vezetőedző: Váradi Kornél.
SZTE-Szedeák: WOOLRIDGE 19, Balogh 5, Locke 14/3, Bognár 9, Lake 2. Csere: BAILEY 25/12, Zsíros 3/3, Mucza, Cohill 2. Vezetőedző: Nikola Lazics.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb