Mindenmás

Öten vertek meg két embert Kistelek központjában, megrugdosták és ököllel is ütötték őket

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt négy férfival és egy nővel szemben, akik tavaly ősszel Kisteleken, egy parkban megvertek két személyt – tudtuk meg szerdán az ügyészségtől.

A vádirat szerint 2023. november 18-án, hajnali egy órakor a vádlottak Kistelek központjában arra lettek figyelmesek, hogy két ittas férfi vitatkozni kezd. Ennek hatására az ötfős társaság férfi tagjai nekiestek a sértetteknek, őket több alkalommal megrúgták és ököllel megütötték, a velük lévő nő pedig a válltáskájával sújtott le rájuk.

GARÁZDASÁG ÉS TESTI SÉRTÉS MIATT KELL FELELNIÜK

Mint kiderült, a bántalmazás következtében az egyik sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A járási ügyészség a vádlottakat csoportosan elkövetett garázdasággal, valamint könnyű testi sértéssel vádolja. Bűnösségük kérdésében Szegedi Járásbíróság fog dönteni. Az esetet egy térfigyelő kamera is rögzítette, amit ITT tudsz megnézni!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb