Mindenmás

Baj van Vásárhelyen: kigyulladt egy autó a Lévai utcában

Szerdán reggel 8 óra körül kigyulladt egy autó a Lévai utcában, Hódmezővásárhelyen. Az oltás idejére teljes útzár van érvényben a Kovács István és a Damjanich utca közötti szakaszon.

A Rádió 7 tájékoztatása szerint a katasztrófavédelem szakemberei már a helyszínen vannak.

BALESET IS VOLT MÁR MA REGGEL

Nem ez volt az első olyan eset, amihez a s katasztrófavédelemnek ki kellett vonulni ma reggel, ugyanis 7 óra körül letért az úttestről és árokba borult egy személyautó Hódmezővásárhely régiójában, a 4414-es út 3-as kilométerszelvényénél. A baleset következtében egy ember beszorult, akit a hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltók szabadítottak ki. A helyszínen dolgoztak a társhatóságok is. Az érintett szakaszon irányítás mellett, félpályán haladt a forgalom.

Fotók: Rádió7

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb