Sport

Őrület: 12 órán keresztül nyomta a négyütemű fekvőtámaszt a székkutasi rendőrnő – megdöntötte a magyar rekordot

A székkutasi származású Petrucz Anikó Dóra nemrég teljesített egy kihívást, melyben megdöntötte a négyütemű fekvőtámasz magyar rekordját: 5098 gyakorlatot végzett tizenkét óra alatt, így méltán büszkék lehetünk rá a vármegyénkben.

Mint kiderült, az Orosházi Rendőrkapitányság járőre polgárőrként kezdte pályafutását, többször is segített a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon, és nagyon megtetszett neki a hivatás. Ekkor határozta el, hogy ő is rendőr lesz. Bár a felvételije nem sikerült azonnal a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolába, ő mégsem adta fel. Kitartása eredményre vezetett, 2020-ban járőrként szerelt fel a vásárhelyi kapitányságra. Idén januártól pedig az Orosházi Redőrkapitányságon szolgál.

12 ÓRÁN KERESZTÜL KELLETT SZABÁLYOSAN VÉGEZNI A GYAKORLATOT

A Zsaru magazinnak elmondta, sokan utálják a burpeet, vagy ahogy a legtöbben ismerik, a négyütemű fekvőtámaszt, ő azonban nagyon szereti, a kedvence. Annyira, hogy amikor meghallotta, egy hasonló nevű lány megcsinálta a 12 órás kihívást, elhatározta, hogy ő is nekilát. A kihívás január 6-án volt és feladat az volt, hogy 12 órán keresztül kell szabályosan végezni a gyakorlatot. Minden 55. perc után kapnak öt perc pihenőt.

KÉT ÉS FÉL HÓNAP ALATT KÉSZÜLT FEL

“Először az első két órát összevontam, és a pihenőt görgettem. Nem vált be, mert a pihenés hosszúra nyúlt, tíz perc után pedig már nehéz volt újra nekikezdeni. Az első három óra könnyen ment, aztán egyre nehezebb lett, de meg sem fordult a fejemben, hogy feladom. Úgy voltam vele, ha a lábam leszakad, akkor is végigcsinálom. Két és fél hónapom volt felkészülni” – mesélte Petrucz Anikó Dóra a lapnak.

Petrucz Anikó Dóra civilben is indul versenyeken itthon és külföldön. Súlyemelésben többször is dobogós helyezést ért már el. A következő célja egy 5600 gyakorlatból álló Guinness-rekord felállítása.

ÉLETET IS MENTETT MÁR

Sportos múltjának a hivatásban is sokszor hasznát veszi. A mai napig emlékszik arra az esetre, amikor egy idős ember életét mentette meg: “bejelentés érkezett, hogy egy idős asszonyt már napok óta nem láttak, és nem érik el telefonon sem Kimentünk a helyszínre, és mivel zárva volt az ajtó, bemásztam a kerítésen, majd az ablakon. Az előszobában találtam rá eszméletlen állapotban. Valószínűleg eleshetett, és nem tudott segítséget kérni. Már a kiszáradás fenyegette. Szerencsére még időben érkeztünk, és meg tudták menteni” – mesélte.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb