Mindenmás

Rendszámtábla nélkül, többször 100 km/h-val csapatva, négy piros lámpán is áthajtva menekült a rendőrök elől egy motoros Szegeden

Vádat emeltek Szegeden azzal a férfival szemben, aki egy rendszámtábla nélküli gyorsasági motorral menekült a rendőrség elől a fél városon keresztül – tudtuk meg szerdán az ügyészségtől.

A vádirat szerint a vádlott még tavaly augusztus 21-én, este 9 óra körül rendszám nélkül hajtott végig a rakparton a motorjával. A hatósági jelzés hiányát észlelő rendőr igazoltatni akarta, azonban a vádlott a hatósági jelzésre nem állt meg, hanem gázt adott és a belvároson át, többször is 100 km/h-t meghaladó sebességgel, négy piros lámpán is áthajtva elmenekült a rendőrök elől.

SE ÉRVÉNYES MŰSZAKI, SE JOGOSÍTVÁNY NEM VOLT

A vád szerint a férfi ugyanígy, rendszám nélkül a motorral két hét múlva is nagy sebességgel közlekedett a városban, ráadásul a jármű műszakija is lejárt és azt a forgalomból kivonták, továbbá a férfi megfelelő jogosítvánnyal sem rendelkezett. Az ügyészség a vádlottat folytatólagosan elkövetett egyedi azonosítójel meghamisításának bűntettével vádolja. Bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb