Közélet

Új rendelet született: májustól nem kell, hogy gyógyszerész is jelen legyen a kisebb patikákban

Több mint fél évvel a vitára bocsátás után adta ki új rendeletét a belügyminiszter, mely szerint nem lesz kötelező a gyógyszerész jelenléte a kispatikákban, helyette májustól elég vele telekommunikációs eszközökön tartani a kapcsolatot.  

Júliusban látott napvilágot az erről szóló tervezet, amit vitára bocsátottak, de a végleges jogszabály csak most, a kedd esti Magyar Közlönyben jelent meg. Az a lényege, hogy megengedik: a fiókgyógyszertár nyitvatartási idejében néhány kivételtől, például a helyszínen történő gyógyszerkészítéstől eltekintve a gyógyszerész személyesen ne legyen jelen, „azonban hír- vagy távközlési eszköz útján legfeljebb 15 percen belül elérhető, és az eszközön keresztül a gyógyszertári feladatokba távkapcsolat útján bevonható”, felvilágosítást, irányítást, tájékoztatást ad.

TÁVFELÜGYELET ALATT VÉGEZHETNEK GYÓGYSZERBIZTONSÁGI ELLENŐRZÉST

Mint kiderült, „az ehhez szükséges személyi és technikai feltételek biztosítása a gyógyszertár működtetőjének feladata.” Távfelügyelet útján végezhetik a gyógyszerbiztonsági ellenőrzést, és így hívhatják fel a figyelmet például az azonos hatóanyagú, de eltérő nevű gyógyszerek párhuzamos szedésével járó kockázatokra. A Magyar Gyógyszerész Kamara már júliusban elhibázottnak tartotta a javaslatot.

ALAPVETŐ GYÓGYSZER – ÉS BETEGBIZTONSÁGI KÉRDÉS

Hankó Zoltán elnök szerint semmilyen gyógyszertár nem működhet gyógyszerész jelenléte nélkül, mert „ez alapvető gyógyszer- és betegbiztonsági kérdés”. Igaz, az intézkedéssel a gyógyszertári vállalkozások jelentős költségmegtakarítást érhetnek el, különösen azok, amelyek több gyógyszertárat működtetnek.

„A tervezet megvalósulása elsődlegesen a gyógyszertári láncoknak kedvező (minél nagyobbak, annál inkább), holott a javaslat elvileg a vidéki gyógyszerellátás terheit akarja csökkenteni” – írta. A kamara szerint a gond sokkal inkább az, hogy a szabályozás nem tesz különbséget a fiókgyógyszertárak között. Ezek között ugyanis vannak olyanok, melyek minden nap rendelkezésre állnak, és olyanok is, melyek csak hetente 2-3 alkalommal, 2-3 órára biztosítanak ellátást – emlékeztet a HVG.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb