KözéletSmart Szeged

Nincs megállás: a BYD-gyár mellett egy másik óriásberuházás is Szegedre készül

Az utóbbi hetekben a kínai BYD városunkba történő érkezése vitte a prímet a Szegedről történő híradásokban, azonban egy másik nagyon fontos fejlesztés is napirenden van mifelénk, amely mögött ugyancsak egy világcég áll. Mint a nyáron megírtuk, Paul Walf, a Rheinmetall AG közép-európai koordinációs részlegének vezetője arról beszélt, hogy a német hátterű, világszinten is meghatározó hadiipari vállalat Szegedet szemelte ki célpontul. Bár mindezt hivatalosan azóta sem jelentették be, a projekt megvalósulását alátámasztja, hogy a Rheinmetall nemrég szegedi pozíciók álláshirdetéseit dobta fel a LinkedIn profiljára, ahol nemrég például műszaki projektvezetőt kerestek városunkba.

A VG értesülései szerint az előzetes elképzelések arról szólnak, hogy a Rheinmetall üzemének megépítése 2024 második felében kezdődhet meg. Nem kis komplexumról van szó, ugyanis

ezres nagyságrendű új munkahely jönne létre.

A német cég fegyvereket és lőszereket nem fog előállítani Szegeden, azonban olyan munkafolyamatokat végezhetnek el, amelyek végső soron hadieszközök előállítását is szolgálhatják. Akárhogy is, a Rheinmetallnak már a negyedik telephelye épülne ki Magyarországon.

Mint a gazdasági szaklap írta,

  • Zalaegerszegen Európa legmodernebb harcjárműgyártó és tesztüzeme működik,
  • Várpalotán Európa egyik legnagyobb lőszer- és robbanóanyag-gyártó üzeme készül,
  • Budapesten elkezdődött egy digitalizációs és szoftverfejlesztő központ felépítése,
  • Szegedre pedig kutatási és fejlesztési centrumot szánnak.

Bár az elmúlt hónapokban nem érkezett új hír a szegedi fejlesztésről, a Világgazdaság friss információi szerint a beruházás továbbra is támogatottságot élvez és arra változatlanul fontos projektként tekintenek. A megvalósulását egyébként az is alátámasztja, hogy a Rheinmetall már kifejezetten szegedi pozíciók álláshirdetéseit is megjelentette.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb