Sport

Pádár Nikiék hatalmasat úsztak, a női 4×200 méteres gyorsváltó ott lesz az olimpián

A dohai világbajnokság medencés úszóversenyeinek csütörtök délelőtti programjában eldőlt, hogy a magyar női 4×200 méteres gyorsváltó indulhat a párizsi olimpián.

Az ötkarikás kvótákat a Fukuokában rendezett tavalyi vb-n és az itt úszott idők alapján osztották el – a Japánban dobogósok részvétele már biztos volt. A magyar női stafétának már a selejtező előtt sem igazán kellett izgulnia, hiszen a hetedik legjobb idővel rendelkezett az előző vb-ről, összesítésben pedig a legjobb 16 váltó kerül be az ötkarikás mezőnybe. A Pádár Nikit is a soraiba tudó magyar négyes most 7:57.46 perccel, az ötödik eredménnyel jutott a döntőbe.

ESTE ÚSZNAK A FINÁLÉBAN

Az összeállítás ugyanaz volt, mint Fukuokában, ahol az Ábrahám Lilla Minna, Molnár Dóra, Késely Ajna, Pádár Nikolett összeállítású négyes a hetedik helyen végzett (7:54.65). Ezt az időt a dohai első futamban egyetlen staféta sem tudta túlszárnyalni, így már ekkor biztossá volt az olimpiai szereplés. A fiatal négyes végül 7:57.46 másodperccel futamában a harmadik lett, összesítésben pedig az ötödik idővel bekerült az esti fináléba. A dohai világbajnokság úszóversenyeinek múlt vasárnapi nyitányán a 4×100-as férfi és női gyorsváltó olimpiai részvétele is biztossá vált. A 4×200 méteres női gyorsváltó magyar idő szerint 19.07-kor úszik a fináléban.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb