Közélet

Vizsgálatot indíthatott az adatvédelmi hatóság az algyői önkormányzat ellen

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) 38. § (3) bekezdése alapján vizsgálatot indított az algyői önkormányzat ellen a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság. Ez egy, a Promenad24 birtokába került hivatalos dokumentumból derült ki, melyet Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság vezetője jegyez.

Információik szerint a helyi lakosok fordultak a NAIH-hoz azzal a panasszal, hogy a képviselő-testület rendre fontos döntéseket hoz zárt ülésen, a nyilvánosság kizárásával, s ezek a határozatok teljességgel követhetetlenek az algyőiek számára.

NINCS MEGFELELŐ TÁJÉKOZTATÁS

A lap szerint a zárt üléseken hozott döntések tárgykörei, határozatai sem visszamenőlegesen, sem folyamatában nem kerülnek fel az önkormányzat holnapjára, az itt élők nem kapnak megfelelő tájékoztatást, információt, gyakorlatilag a tudtuk nélkül határoz kiemelt ügyekben a település vezetése.

Panaszukat a jelek szerint megalapozottnak látta az adatvédelmi hatóság, mely az ügyben megindította az eljárást. Úgy tudják egyébként, nem az egyetlen ügy, amiben vizsgálatot kezdeményezett a NAIH az algyői önkormányzat működési gyakorlata kapcsán, további eljárásokra is számíthatnak Molnár Áronék.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb