Szegedi Arcok

Kiderült, ki lesz Szeged díszpolgára 2024-ben, de döntöttek Szeged Sportolójáról is

Gál Béla, a Radnóti-gimnázium egykori igazgatója lesz Szeged díszpolgára 2024-ben – többek között erről is döntöttek a pénteki közgyűlésen Szegeden. Mindezek mellett az is kiderült, hogy Szeged sportolójának Nádas Bencét és Pádár Nikolettet választották.

Pénteken reggel 9 órakor startolt a közgyűlés Szegeden. Szó esett a stadion melletti véderdő elnevezéséről, és a szociális támogatások emeléséről is. Sőt, zárt ülésen szavaztak a képviselők arról, hogy Szeged díszpolgárának idén Gál Bélát, a Radnóti-gimnázium egykori igazgatóját választották.

Gál Béla egyetemi tanulmányait Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen végezte, ahol biológia-kémia szakos tanári diplomát szerzett. 1982 óta a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium kémia-biológia szakos tanára, majd 2005-től 2019-ig igazgatója is volt. Rendkívül odaadóan és eredményesen végezte tanári munkáját és iskolaszervező tevékenységét. A következetesség és emberség jellemzi, minden nevelési helyzetben a mai napig ösztönzően hat tanítványaira és kollégáira egyaránt.

PRO URBE DÍJ ÉS SZEGEDÉRT EMLÉKÉREM

Mindezek mellett arról is voksoltak, hogy

  • a Pro Urbe-díjat Jójárt Ferenc, a Goodwill Pharma alapító tulajdonosa és
  • ifj. Duda Ernő, a Solvo Biotechnológiai Zrt. alapítója és vezérigazgatója kapja.

A Szegedért Emlékérmet idén

  • Echéry-Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója,
  • Huszta Imre, trolibusz garázsmester, trolibuszvezető,
  • valamint Sütő Máté, fotós kapja.

SZEGED SPORTOLÓI

A közgyűlés döntése szerint 2024-ben a Szeged sportolója-díjat a Haász SZUE úszója, Pádár Nikolett, és a Szegedi Vízisport Egyesület kajakozója, Nádas Bence kapja. Mindezek mellett Szeged Sportjáért díjat kap Varga Ágnes, a polgármesteri hivatal nyugalmazott ügyintézője, valamint Blum László, a Szeged Bokorugró Tájfutó Sportegyesület edzője.

A kitüntetéseket idén is Szeged napján, a Díszközgyűlésen adják majd át.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb