Sport

Most történik: a judo fővárosa lett Szeged (galériával)

Szombaton és vasárnap Szeged lett a judo fővárosa. Élő közvetítésben mondta el Kiss Balázs kollégánk, hogy több, mint 1000 versenyző jelent meg az újszegedi sportcsarnokban erre a két napra.

Több, mint 1000 sportoló érkezett a világ minden tájáról Szegedre, hogy összemérje tehetségét és cselgáncs tudását. Különböző korosztályokban indulhattak a legbátrabbak.

A mai első élő közvetítés a 10 órakor kezdődő ifjúsági magyar bajnokságról történt, ami egyben Krajkó Gyula – emlékverseny is, ahogy Balázs ezt említi is a videóban.

14 ORSZÁG KÉPVISELTETI MAGÁT

Azt is külön kiemelte Balázs, hogy mennyi ország van jelen az Első Beton felnőtt és junior magyar kupa nyílt versenyén. A világ 14 pontjáról érkeztek Szegedre a versenyzők, mint például Madagaszkár, Észak-Korea, Kuba. A szomszédaink is átugrottak ezért hozzánk. Olyanok, mint Románia, Ukrajna, Szerbia.

Ha valaki a judo kedvelője, akkor ezen a programon ott a helye! Főleg úgy, hogy díjmentes a belépés, csak jelen kell lenni és élvezni a versenyt a hétvégén.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb