Smart Szeged

Újabb ikonikus épület szépülhet meg: felújítanák a Milkó-palotát Szegeden, a lakástulajdonosoknak is bele kellene szállni a költségekbe

Már idén 270 millió forintot költene a szegedi önkormányzat a Milkó-palota felújítására a Stefánián. Mint kedden délelőtt kiderült, ebből 250 millió forintot jelentene a kivitelezési munka, 20 milliót pedig maga a tervezés.

Tavaly az önkormányzat elvégezte az ingatlan állapotfelmérését, ez alapján készülhetnek el a rekonstrukció tervei, amelyre az idei költségvetésben 20 millió forintot különítettek el. A felújítás kiviteli munkái is elindulhatnak idén, erre további 250 millió forintot fordítanak ebben az évben – mondta az alpolgármester. Hozzátette: az előzetes becslések szerint ez a rekonstrukció költségeinek felét fogja fedezni.

15 LAKÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ

Binszki József, várospolitikai alpolgármester azt is kiemelte, hogy az épület 28 lakásából 15 önkormányzati tulajdonú, emellett 15 nem lakás célú ingatlan – üzlethelyiség, raktár, iroda – található a házban. Az önkormányzat tulajdoni aránya így 78,02 százalék, a felújítás költségeihez is ebben az arányban járul hozzá a város. A fennmaradó részt a rekonstrukciót szintén szorgalmazó magántulajdonosok fizetik – közölte Binszki József. A felújításhoz így a magántulajdonosoknak is hozzá kellene járulnia, természetesen a tulajdonjogi kötelezettségek mentén a megfelelő arányban.

SZEGED EPERHÁZA

Binszki József a sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy a Milkó-palota az 1879-es szegedi nagy árvíz után a Stefánián emelt palotasor talán utolsó épülete, amelynek felújítása még nem történt meg, bár kisebb állagmegóvási munkákat végeztek rajta az elmúlt években.

Az épület a fakereskedéssel foglalkozó Milkó család megrendelésére, Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján 1883-ban épült fel a francia neoreneszánsz stílusban. A mai Roosevelt (akkor Rudolf) téren álló, rózsaszín, „eperháznak” is nevezett épület egyes források szerint eredetileg sárga, mások szerint zöldes-barnás színű lehetett. A palotának négy utcai homlokzata van: a Híd, a Stefánia, a Deák Ferenc és a Vár utcára is néz. Többek között vaskereskedés, zeneműbolt, látszerészeti raktár, sőt még bor- és sörcsarnok is működött az épületben, 1908-ban pedig megnyitott az ezer néző befogadására alkalmas Uránia színház.

A fotó a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja által 1951-ben Szegedről készített városképi és műemléki vizsgálatának kéziratából származik. VÁTI / Lechner Fotótár.

A Milkó-palota szomszédságában álló Tóth Péter-ház is megújult, így elmondhatjuk: egyre szebb lesz városunk!

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb