Mindenmás

Piszkos, fonnyadt falevelekkel és szeméttel van teli a nem olyan régen felújított Aradi Vértanúk terének medencéje – olvasói beszámoló (frissítve)

Tavaly ősszel írtuk meg, hogy átadták a felújított Aradi Vértanúk terét Szegeden. A gyönyörűen felújított belvárosi hely látképe azonban mára hagy némi kivetnivalót, mint Olvasónk, Cs. Lászlóné írta nekünk, az ott található medence tele van piszkos, fonnyadt falevéllel és szeméttel.

100 millió forintból újult meg tavaly az Aradi Vértanúk tere Szegeden. A munkálatok során a Szegedi Vízmű Zrt. kicserélte a tér alatti, elöregedett ivóvíz – és csatornavezetéket a Rerrich tér és a Tisza Lajos körút között, 1000 négyzetméteren újraaszfaltozták az érintett területet, és támfalat építettek. A téren hosszú idő óta nem működött a szökőkút, ezt is újraindították a rekonstrukció lezárultával.

“A tér tiszta és a virágágyások is rendben vannak, ám a medence tele van piszkos, fonnyadt falevéllel és szeméttel. Gyönyörű látványt nyújt a hozzánk látogató turistáknak” – fogalmazott Olvasónk szerkesztőségünknek küldött levelében, amihez az alábbi fotókat csatolta:

“Szeretnénk gyönyörködni a térben, a szép kis szökőkútban, amire elég sokáig vártunk, hogy elkészüljön és végre beüzemeljék és nem szégyenkezni szeretnénk miatta” – zárta sorait Olvasónk.

Az ügyben érdeklődtünk a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft-nél, amint válaszuk megérkezik, frissítjük cikkünket.

FRISSÍTVE: BEFUTOTT AZ SZKHT VÁLASZA – MÁRCIUS 15-IG BEFEJEZŐDIK A VÁROS TAVASZI NAGYTAKARÍTÁSA

Mint a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. megkeresésünkre elmondta, jelenleg is tart a tavaszi takarítási programjuk, amelynek része a szóban forgó Aradi téri szökőkút. “Terveink szerint március 15-ig befejezzük a város tavaszi nagytakarítását. Kollegáink a héten kitakarítják a szökőkutat és a hétvégére az Árvízi emlékmű mosása is befejeződik. A szökőkutak beüzemelése csak májusban esedékes, természetesen a rendbetartásuk, takarításuk folyamatos” – írták válaszlevelükben.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb