Szegedi Arcok

Szegedi döntőse is van a Magyarország tortája 2024 versenynek, bekerült a legjobbak közé a REÖK Kézműves Cukrászda Fekete Gyöngye

A Magyar Cukrász Ipartestület idén tizennyolcadik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt az augusztusi 20-i nemzeti ünnep alkalmából. Mint kiderült, megvannak a döntős torták, és büszkén jelentjük, a szegedi REÖK Kézműves Cukrászda Fekete Gyöngy tortája bekerült a legjobb hat közé!

Mint kiderült, a versenyre a magyar cukrászat hagyományain alapuló, főként magyar alapanyagokra épülő tortákat várt az Ipartestület. Az első zsűrizési kör élőben, szakmai közönség előtt rendezték meg SIRHA Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és HORECA kiállításon.

SZUPERÉLELMISZER, MINT TÉMAKÖR

A nevezett torták vitrinekben voltak kiállítva, a szakmai közönség és a sajtó munkatársai is megtekinthették őket. Hozzátették: a 2024. évi versenyünk témaköre a »szuperélelmiszer« volt, hogy a gazdag beltartalmi értékekkel rendelkező magyar alapanyagokra hívják fel a szervezők a figyelmet. Olyan új, kreatív tortákkal lehetett nevezni, melyek jellegzetes, meghatározó ízeit az alábbi alapanyagkosarakban felsorolt, hazai „»szuperélelmiszernek« számító alapanyagok alkotják. Ennek értelmében az alábbi alapanyagkosarakból minimum kettő alapanyagot fel kellett használni a nevezett tortáknál: 

  • Bogyós gyümölcsök: áfonya, feketeribizli, csipkebogyó, szeder;
  • Gabonák, magvak: kendermag, lenmag, tönköly, köles;
  • Zöldségek: cékla, sütőtök, sárgarépa, édesburgonya;
  • Olajos magvak: dió, mandula, tökmag, mogyoró;

Felhasználásra javasolt további alapanyagok voltak még a homoktövis, berkenye, kökény, méz, mák, egres, szamóca, málna, aszalt szilva, kékszőlő, étcsokoládé, zab.

A HAT DÖNTŐS KÖZÖTT A SZEGEDI REÖK KÉZMŰVES CUKRÁSZDA CSODÁJA

A Magyar Cukrász Ipartestület szerint „idén is rendkívül izgalmas kreációkkal neveztek a versenyzők az ország minden területéről, a versenyre 31 torta nevezése érkezett. A nevezők cukrászok kreativitását dicséri, hogy az összes kötelezően választható, illetve szinte mindegyik javasolt alapanyag szerepelt a nevezett tortákban, különböző kombinációkban”. Különösen népszerű volt a cékla, a sárgarépa, a mák, a sütőtök, az áfonya és a dió felhasználása – írták, majd ismertették a döntőbe került tortákat, amelyekről fotókat is mellékeltek: 

  • ÁRVÁCSKA – Paál Fanni, Kiss Gabriella – Dobay Cukrászda, Budapest;
  • FEKETE GYÖNGY – Novák Ádám, Domonkos Noémi – REÖK Kézműves Cukrászda és Kávéház, Szeged;
  • HETEDHÉT – Herbai Ramóna – Forza Italia Kft., Budapest;
  • MÁKVIRÁG – Kovács Alfréd – Édes Vonal, Vác;
  • RIGÓFÜTTY – Fodor Sándor – Habcsók Cukrászda, Budapest;
  • TÖKIBOGYÓ – Szoljár Csaba – Solier Café – Gödöllő.

Hozzátették, hogy a zsűri – a már lezajlott első forduló után – a második körben újra megkóstolja a kiválasztott hat tortát, és javaslatokat tesznek azok tökéletesítésére. Ezután az utolsó, harmadik fordulóban  a tortákat a zsűri jelenlétében, az ipartestület tanműhelyében kell majd elkészíteniük a versenyzőknek, és ezután választják meg a győztest. 

JÚNIUSBAN LESZ A HARMADIK FORDULÓ

A harmadik forduló júniusban lesz, de a győztest csak később, augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség, és csak az augusztus 20-i ünnepségeken lehet először megkóstolni a tortát.  Ezt követően az ország több száz cukrászdája árusítja majd – írták. Hajrá Szeged!

Tavaly sem maradtak alul Novák Ádámék, 2023-ban a REÖK Kézműves Cukrászda „Tökmag málna” alkotása lett Magyarország második legjobb cukormentes tortája.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb