KikapcsVideo365

Fergetegeset ment Kökény Attila és Rakonczai Viktor közös Garden-estje, ahol új csillag született: ki nem találnátok, ki pattant színpadra meglepetésből…

Annak dacára, hogy étteremről van szó, úgy követik egymást a programok a Garden Bistro-ban, mintha egy koncertterem lenne a medence köré épített, közkedvelt szegedi gasztro-szentély. Az ünnepi hosszú hétvége kezdését nem bízták a véletlenre a Damjanich utcai vendéglátóhely üzemeltetői: vacsoraestjük mellé egyszerre két lounge-nagyágyút is elhívtak:

  • a műfaj koronázatlan királyát, az egykori megasztáros Kökény Attilát,
  • és az EMeRTon-díjas Rakonczai Viktort, aki zongoráról kísérte a Gardenben korábban már több alkalommal is óriási sikert aratott énekest.

Az étterem (amely nevét onnan kapta, hogy korábban tényleg egy kert volt) kinti és benti részére összesen 140-150 vendéget lehet beengedni, ami csütörtök este elég rendesen meg is történt, gyakorlatilag alig fértünk be az ajtón, amikor 9 környékén kamerával a kezünkben megérkeztünk. A hangulat orbitális volt, a vendégek tomboltak, a pincérek pedig úgy rohangáltak italokkal a kezükben fel-alá, mintha Speedy Gonzales kergetőzött volna a Kengyelfutó Gyalogkakukkal.

Az est meglepetését a 48 évesen három gyermekkel és négy unokával büszkélkedő Kökény Attila kisebbik fia, Lali okozta, aki édesapjához hasonlóan mikrofont ragadott és kis híján leénekelte a nagy elődöt.

Mint Jakab Gusztávtól, a Garden Bistro & Beach Szeged tulajdonosától megtudtuk, a kollégáival annyira beleszerettek a fiatalember hangjába, hogy önálló fellépési lehetőséget kínáltak neki a közeljövőben.

Az esemény részleteivel – amint információkat kapunk – érkezni fogunk, most pedig mutatjuk a Kökény-Rakonczai aftermovie-t, ami méltó módon rúgta be az ünnepi hosszú hétvége motorját Szegeden. A felvételünket IDE kattintva éred el!

Az egész hosszú hétvégén nyitva tartó éttermet a Damjanich utca 7/A-ban éred el, asztalt foglalni a +3670 427 3366 számon tudsz, a soron következő rendezvényeiket pedig ITT találod.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb