Közélet

Szentkirályi Alexandra mától nem kormánybiztos

Megjelent a Magyar Közlönyben Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával a március 15-étől hatályos határozat. A kormány Szentkirályi Alexandra Éva a hazai kommunikációért és az országmárka kialakításáért felelős kormánybiztos kinevezését visszavonta, mától hatályát veszítette a kinevezéséról szóló határozat, írta meg a 24.hu.

Eddig Szentkirályi Alexandra feladatkörébe tartozott:

  • a hazai tömegkommunikációs szervek, hírügynökségek tájékoztatása a kormány munkájáról,
  • kapcsolattartás a magyar újságírókkal, szerkesztőségekkel,
  • gondoskodnia kellett a közösségi médiában a kapcsolattartásról,
  • illetve ellátnia különböző országmárka-stratégiával összefüggő feladatokat.

Ezzel hivatalossá vált, hogy Szentkirályi Alexandra több mint négy év után nem folytatja a kormányszóvivői munkát, miután a Fidesz budapesti választmánya felkérte, legyen főpolgármester-jelölt. Noha a végső szót erről a Kövér László vezette országos választmány mondja ki, Szentkirályi Alexandra a jelöltséget már elfogadta, és a jelek szerint arra Orbán Viktor is áldását adta.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: 24.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb