Kikapcs

“Struktúrák” – Molnár Imre művészeti utazása a Délvidék Házban

Kultúra365: márciusban a Délvidék Ház Újvidék termében Molnár Imre, a szabadkai grafikus és festőművész életművéből nyílt meg a “Struktúrák” című tárlat. A kiállítás megnyitóján maga a művész is jelen volt, így személyesen vezethette be a nagyközönséget több mint három évtizedes alkotói pályájának kiemelkedő darabjaiba.

A tárlatot Szombathelyi Árpád, kisteleki festőművész nyitotta meg, aki Molnár Imre hosszú évek óta tartó barátja és tisztelője. Szombathelyi Árpád méltatta a grafikát mint művészeti formát, kiemelve a kiállítás anyagában szereplő néhány figyelemre méltó művet, mint például a Gyökerek sorozat, a Kukoricamadarak, a Gúzsbakötve és az Árpádfát. Ezek az alkotások nem csak a művészeti értéküket tükrözik, hanem mély, személyes emlékeket és kapcsolatokat is hordoznak a művész és barátja számára.

Molnár Imre művészete a folyamatos újjászületés és átalakulás, az anyag felbomlásának és újjáteremtésének, valamint a művész és műve közötti állandó küzdelem témáit dolgozza fel. A 32 alkotásból álló tárlat egyfajta visszatekintés és összegzés a művész pályáján, bemutatva a fekete-fehér vonalak, foltok, felületek és kontrasztok bonyolult játékát, amelyekkel a környező világ pozitív-negatív ellentéteit vizsgálja.

Nekünk szívügyünk, hogy Szeged gazdag kulturális életét a lehető legszálasebben be tudjuk mutatni Nektek. Ezen a különleges tárlat megnyitó ünnepségen a közönség aktív részvételével zajló, interaktív elemzések és a művész személyes történetei is megjelentek, és ahogyan a kis videó beszámolónkból is jól látható: a hangulatot Sejben Győző gitárművészetének melodikus dallamai és a kiváló borok ízvilága emelte.

A “Struktúrák” című kiállítás április 20-ig várja a látogatókat, hogy felfedezzék Molnár Imre művészetének mélységeit és szépségeit. Ne hagyjátok ki ezt a különleges alkalmat, hogy betekintést nyerjetek Molnár Imre vizuális nyelvezetébe, és átéljétek azokat az érzéseket, amelyek alkotásai közvetítenek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb