Szegedi ArcokVideo365

“Hallottuk, hogy a cirkuszokban rosszul bánnak az állatokkal, ezért gondoltuk, hogy robotokkal helyettesítjük” – ezzel a produkcióval nyertek a szegedi kisdiákok az Ifjúsági Robot Kupán

Mint korábban beszámoltunk róla, taroltak az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola kisdiákjai a RoboCup Junior, azaz az Ifjúsági Robot Kupa horvátországi nemzetközi döntőjében, ahol az előkelő második helyet érdemelték ki a gyerekek. A robotszínház kategóriában a Tárkány Réka, Juhász Noémi, Németh Ákos és Manai Ibrahim által alkotott csapat nem csupán saját maguk által épített és programozott táncoló, csaholó robotkutyáikkal nyűgözték le a zsűrit, hanem kitűnő előadásmódjukkal is, ugyanis a versenyen, a bemutató részeként előadtak egy kis cirkuszi jelenetet. Ezt mutatták be nekünk a gyerekek a Somogyi-könyvtárban lévő kis műhelyükben, amit kameránkkal is megörökítettünk. 

Mint Özvegy Judit, a gyerekek felkészítő tanára elmondta, a robotszínház kategória második éve kerül megrendezésre Magyarországon, így a kis csapattal is már második alkalommal vettek részt a megmérettetésen. A gyerekek az országos versenyre készítették robotszínházukat. Akkor még ötfős csapattal indulhattak, Juhász Mira is aktív részese volt a projektnek, ám a nemzetközi döntőben a korcsoportok meghatározásánál a kislány nem kerülhetett be, mivel túl fiatal volt a nevezéshez. Így Tárkány Réka, Juhász Noémi, Németh Ákos és Manai Ibrahim mérkőzhetett meg a 9-19 év közötti gyerekeknek meghirdetett korcsoportban, ahol náluk jóval idősebb fiatalokkal szálltak versenybe, s végül győzték le őket. 

EGY CIRKUSZI JELENETET KELTETTEK ÉLETRE A GYEREKEK

Az ötlet idén is egyedülálló volt: a kis csapat egy cirkuszi jelenetet elevenített meg. A zsűri több szempontból is értékelte a gyerekek munkáját, akiknek először egy bemutatkozó videót kellett készíteni angol nyelven, majd egy plakátot hoztak létre, végül pedig egy színpadi jelenetet is összeállítottak, ahol a bírák a robotok megépítése és programozásának összetettsége mellett azt is figyelembe vették, mennyire kerek, egész történetet dolgoztak ki, valósítottak meg a gyerekek. Ezt követően a gyerekeknek angolul kellett projektjüket bemutatni a zsűri tagjainak.

CSAHOLÓ, TÁNCOLÓ KUTYÁK ÉS TŰZIJÁTÉK IS SZÍNESÍTETTE A GYEREKEK ELŐADÁSÁT

A szegedi csapat több kutyás jelenetet elevenített meg, ahol a kutya jelezte, ha éhes, ha szomjas, vagy ha táncolni szeretne. Itt nagy hangsúly volt a program futtatása során a véletlenszerűségen, melynek köszönhetően a zsűrinek külön megtetszett a szegedi gyerekek alkotása. De a kis csapat bemutatott farokcsóváló, illetve táncoló kutyákat is, ahogy az Arduino Robotok is megjelentek a cirkuszi előadás során. A ráadás pedig egy tűzijáték megépítése volt, mely a kutyákhoz hasonlóan színre és távolságérzékelőre indult el.

AZ ÁLLATOK VÉDELMÉBEN JÖTT LÉTRE A PROJEKT

Mint beszélgetésünk során a gyerekek elmondták, az ötlet onnan jött, hogy valamennyiüknek van otthon kutyusa, nagyon szeretik az állatokat. S, mint a gyerekek hallották, sokszor a cirkuszokban nem megfelelő körülmények között tartják az állatokat, s ezért találták ki, hogy mi lenne, ha robotokkal helyettesítenék őket az előadások során. Így születtek meg a különböző feladatokat elvégző, mozgó, csaholó, táncoló robotkutyák. 

TÖBBEK KÖZÖTT AZ SZTE ÉS A SOMOGYI-KÖNYVTÁR IS TÁMOGATJA ŐKET

Özvegy Judit abba is beavatott bennünket, hogy az iskolában már öt éve foglalkoznak robotikával. “A Covid előtt volt az első nagy nemzetközi versenyünk, ahol egy vakvezető robotkutyával a gyerekek második osztályosként kijutottak a világbajnokságra, s ott első helyezést értek el. Tulajdonképpen ezzel indult el iskolánkban a robotika szakkör” – mondta el. Mint hozzátette, nagyon kevés készlet állt akkor rendelkezésükre. “A sikereinknek köszönhetően a szegedi egyetem és a Vodafone Magyarország Alapítvány is jelentős támogatásban részesítette törekvéseinket, melyeknek köszönhetően a készleteinket ki tudtuk egészíteni. Ezen kívül a Somogyi-könyvtár nem csupán helyet biztosított nekünk a gyakorláshoz, hanem a készleteiket is a rendelkezésünkre bocsátotta” – folytatta a tanárnő. 

ROBOTIKA TERMET KAP AZ ISKOLA

A kis csapat és tanárnőjük számára régi álom válhat most valóra: április 12-én ugyanis egy külön robotika termet avathatnak fel az iskolában. “Ez egy nagy nap lesz az életünkben, s azt gondolom, hogy az elmúlt öt év munkájának egy nagyon szép gyümölcse” – árulta el a tanárnő. Hozzátette, a versenyre való kijutást a CREATIV_IT és az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola alapítványa “A Ságváris Nebulókért Alapítvány” támogatta.

Nézzétek meg videónkat, melyben a gyerekek bemutatják produkciójukat is, és mesélnek a versenyen szerzett élményeikről:

Operatőr: Magyar Andor 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb