Közélet

Elkészült a Kereszttöltés utca belső szervizútja, hamarosan ugyanitt egy volt sportpálya parkolóvá alakítása kezdődik

Elkészült a Kereszttöltés utca belső szervizútja, a 27. szám mögött. Urbán Tamás önkormányzati képviselő a Rádió 88-nak elmondta, a kivitelező Norbo-Ép Kft. a várható határidő előtt egy hónappal korábban, húsvét előtt átadta a munkaterületet. Sőt, a Kereszttöltés utca belső oldalán egy volt sportpálya parkolóvá alakítását kezdik meg hamarosan.

Mint írták, mintegy 222 méteren újult meg az aszfalt, és 32 parkolót helyreállítottak. Hozzátette, a fejlesztések a Kereszttöltés utca 18 szám mögött folytatódnak, itt 22 darab parkolót alakítanak majd ki. A tervek szerint nyárig ezt is befejezik.

“Elkészült a Kereszttöltés utcai szerviz út és parkolók rekonstrukciója, folyik a Csongor téri parkoló építése és szinte kész a Víztorony téri. A Kereszttöltés utca belső oldalán egy volt sportpálya parkolóvá alakítását kezdjük meg hamarosan. A város folyamatosan újítja meg a lakótelepi utakat és parkolókat, és a funkciójukat vesztett létesítmények — pl. régi barakkok — helyén újakat is létesítünk, ügyelve, hogy a zöldterület veszteség is minimális legyen. És persze az új parkolókhoz fákat telepítünk is vízáteresztő burkolatot építünk” – írta a beruházással kapcsolatosan közösségi oldalán Nagy Sándor, városfejlesztési alpolgármester.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: Nagy Sándor FB/Rádió 88

Fotók: Nagy Sándor FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb