Közélet

Kitüntették Orbán Viktort, személyesen veszi át a boszniai szerbektől azt a díjat, amit tavaly Putyin kapott

Egy külföldi portál információi szerint Orbán Viktor április 4-én, csütörtökön Boszniában, Banja Luka városában vesz részt több rendezvényen. Mint kiderült, látogatása során a kitüntetését is átveszi.

Még az év elején derült ki, hogy Orbán Viktor – Milorad Dodik boszniai szerb elnöktől – megkapta a boszniai Szerb Köztársaság legnagyobb kitüntetését. A miniszterelnök nem tudott megjelenni a január eleji ceremónián, így nem tudta átvenni a kitüntetést sem. Dodik akkor még azt mondta, hogy „valamikor februárban” személyesen is átadják neki az elismerést. A jelek szerint kicsit megcsúszott a menetrend, de Orbán Viktor most már tényleg átveheti a kitüntetést – írja az Index

PUTYIN IS MEGKAPTA EZT A KITÜNTETÉST

Az Oslobodenje boszniai hírportál szerint Milorad Dodik pár napja nyilatkozott arról, hogy a hamarosan átadja a kitüntetést Orbánnak. “A Szerb Köztársaság nagy barátja, Orbán Viktor április 4-én este Banja Lukába érkezik, és még április 5-én is Banja Lukában marad” – mondta Dodik a portál szerint. Ezt a kitüntetést egyébként Orbán Viktor előtt Vlagyimir Putyin orosz elnök is megkapta.

LESZ MÁS DOLGA IS

Mindeközben a boszniai szerb kormány is kiadott egy közlemény kedden, amelyben arról esett szó, hogy több eseményt, köztük egy gazdasági fórumot is szerveznek Orbán Viktor látogatásával összefüggésben. “Dodik és Orbán kölcsönös megbecsülésének és tiszteletének köszönhetően a Boszniai Szerb Köztársaság sok eredményt ért el a mezőgazdaság, az energia és számos közös projekt területén” – írták közleményükben, amelyben azt is megjegyezték, hogy Magyarország a daytoni békeszerződés betartásával kapcsolatban, valamint az uniós integráció útján is támogatja őket.

A közleményből az is kiderült, hogy az Orbán Viktor által vezetett delegáció tagja lesz Szijjártó Péter külügyminiszter, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, Jenei Gábor, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezetője – valamint 23 vállalat képviselője is Banja Lukába érkezik. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb