Mindenmás

Hello BYD! Mutatjuk a kínai óriás első modelljét, amit kiszúrtunk Szegeden

Amióta tavaly év végén bejelentették, hogy Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai cég, óriási BYD lázban ég városunk. Nos, nagyon úgy tűnik, ahhoz, hogy a BYD autó modelljeit lássuk Szeged útjain, nem kell megvárnunk, hogy az első jármű leguruljon a gyártósorról, Olvasónk péntek délután kiszúrt városunkban egy BYD ATTO 3-as járgányt. Ez az első BYD autó, amit volt szerencsénk látni Szegeden. Mutatjuk is a fotókat nektek!

Mint korábban megírtuk, az elektromos autókat gyártó kínai cég, a BYD eladásai felpörögtek éves szinten, ugyanakkor az előző negyedévhez képest kevesebb járművet értékesített. A március azonban különösen jól alakult a Szegeden gyárat építő vállalatnak. Mint kiderült, a BYD az első negyedévben több mint 626 ezer járművet értékesített, ami 13,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban, azonban 33,7 százalékkal kevesebb a 2023 negyedik negyedévben elért 944 ezres rekordhoz képest. A tisztán elektromos autók eladásai meghaladták a 300 ezret az év első három hónapjában, ami éves szinten 13,4 százalékos emelkedést jelent, míg negyedéves összevetésben 43 százalékos csökkenésnek számít.

JÓ VOLT A MÁRCIUS

Azt is kiemelték, hogy a március különösen jól alakult a Szegeden gyárat építő kínai cégnek, ugyanis a tisztán elektromos modelljeinek értékesítése márciusban megközelítette a 140 ezer darabot, ami 36,3 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, míg a tölthető (plug-in) hibridek eladásai 56,4 százalékkal 161 729 darabra emelkedtek – derül ki a vállalat sencseni tőzsdére benyújtott jelentéséből.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb