Mindenmás

Kelendő a használtruha a szomszéd városban: gyilkossági kísérletté fajult a vita

Kelendő a használtruha Kecskeméten, tettlegességig fajult a ruhákért való harc. Gyilkosságot kísérelt meg egy férfi, karddal fenyegetett egy vásárlót egy kecskeméti túrkálóban. Azt kiabálta, hogy “elvágja a torkát”, most nyomoznak ellene.

EDDIG CSAK VITÁK VOLTAK, “HIÉNÁK” MÉRGEZIK AZ ÜZLET LÉGKÖRÉT

Eddig csak viták és verekedés volt a népszerű kecskeméti turkálóban, most gyilkossági kísérlet miatt nyomoznak -írja a Sebességmérés/ Útinform Kecskemét csoport egyik tagja. Az úgynevezett hiénák alaposan mérgezik az egyik népszerű turkáló légkörét. Ők azt gondolják, hogy minden ruhára rátehetik a kezüket, és ha majd kiválogatják azokat, a többiek akkor nyúlhatnak hozzájuk.

ELDURVULT A HELYZET, VITA KÖZBEN MOST KARDDAL FENYEGETTÉK AZ EGYIK VÁSÁRLÓT

Most kardot rántottak egy vásárlóra, mert a vita nem csillapodott, hiába kérték őket erre. Az egyik nő (aki már korábban is okozott vitát) összekapott egy ruhán egy másik vásárlóval, és ebből veszekedés lett.

AZT KIABÁLTA: “MAJD A FÉRJE ELVÁGJA A TORKÁT”

A nő azzal fenyegette a férfi vásárlót, hogy majd mindjárt hívja is a férjét, és ő majd elvágja a torkát. Ezt, Először üres fenyegetésnek vették a vásárlók és a megfenyegetett férfi is. Nem sokkal később, hatalmas sebességgel, majdnem az üzletbe hajtva, megérkezett egy autó. A sofőr kiugrott az autóból és kardot rántott a férfire. A parkolóban üldözte a férfit, közben azt kiabálta, hogy “levágja a torkát”.

NYOMOZNAK A FÉRFI ELLEN

Úgy tudjuk, hogy megfontolt gyilkossági kísérlet miatt folyamatban van a nyomozás.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb