Közélet

Ingyen vennél fel készpénzt a szegedi postán? Majd jövőre! Csak 2025-től lesz havi két alkalommal ingyenes a postai készpénzfelvétel

Megjelent a Magyar Közlönyben az a törvény, amelyik a postákon is lehetővé teszi az ingyenes készpénzfelvételt összesen havi 150 ezer forintig, a jogszabály azonban csak 2025. január 1-től lép hatályba – vette észre a Bank360.hu.

A Nemzetgazdasági Minisztérium április 4-én nyújtotta be a vonatkozó módosító indítványt, amelyet most elfogadtak, és amely jövőre a bankautomaták mellett a postákon is ingyenessé teszi a szolgáltatást havi két alkalommal, míg a harmadik 150 ezer forint feletti felvétel már díjköteles. A portál szerint az ingyenes postai készpénzfelvétel azoknak jelenthet könnyebbséget, akik olyan helyen élnek, ahol már nincs ATM, csak posta vagy postai szolgáltatás, az ingyenesség pedig kiterjedhet a mozgópostákra is.

POS-TERMINÁL SEGÍT MAJD A PÉNZFELVÉTELBEN

A szolgáltatást a postákon lévő, bankkártyás fizetést lehetővé tevő POS-terminálok használatával vehetik igénybe az ügyfelek, akiknek azonban még nem érdemes sietniük. A javaslatot ugyan elfogadta a parlament, és a törvény szerda este meg is jelent a Magyar Közlönyben, de a jogszabály záró rendelkezései szerint ez az új lehetőség csak 2025. január 1-től lép hatályba, tehát a postákon csak ekkortól lehet ingyen készpénzt felvenni. 

A postai készpénzfelvétel nem emeli meg az ingyenes keretet, az továbbra is 150 ezer forint marad havonta, de az ügyfelek a bankautomaták mellett már így is igénybe vehetik ezt a lehetőséget. Ezután szabadon megválaszthatják, hogy ATM-ből, postán vagy mindkét helyen veszik fel ingyen a készpénzt a számlájukról, azonban arra továbbra is figyelniük kell, hogy havonta a harmadik, illetve 150 ezer forint feletti felvétel már díjköteles. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb