Kikapcs

A nap meglepetése: 14 év után visszatér a Győzike Show

19 évvel ezelőtt, 2005-ben indult el az RTL-en a Gáspár Győzővel és családjával forgatott úgynevezett komédiasorozat, amiből rövidesen újabb részek készülnek majd – ám ezúttal nem az RTL, hanem a TV2 képernyőjén lesz látható ősztől.

Blikk híre szerint azt még nem tudni, hogy Gáspár Győző és felesége mellett lányaik is vállalják-e a felkérést. „A TV2 rendkívül színes programkínálattal készül az őszi szezonra. Ennek egyik fontos eleme a reality, amely műfajban több műsort is láthatnak majd a nézők, hiszen új évaddal jön az Ázsia Expressz, a Séfek Séfe, a Kőgazdag fiatalok. Húsz év után újra jön a Kísértés, illetve – a hír igaz – visszatérnek a képernyőre Gáspárék egy ízig-vérig szórakoztató realityben” – írta a lapnak a TV2.

GÁSPÁRÉK NÉVEN FUT MAJD A SOROZAT

A lap úgy tudja, hogy a sorozatot nyáron forgatják majd, és a részek naponta lesznek majd láthatóak a TV2-n. A Telexhez eljutott információk szerint Gáspárék néven fut majd a sorozat.

Győzikéről egyébként legutóbb 2 éve írtunk, aki akkor a Megafont is lehajrázó tempóban szállította a kormánypárti kontenteket a közösségi médiában:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb