Szegedi Arcok

Gratulálunk nyerteseinknek! Ments életet a katasztrófavédelemmel és a Szeged365-tel, kisorsoltuk az életmentő készülékek nyerteseit

Ments életet a katasztrófavédelemmel és a Szeged365-tel, hirdettük meg játékunkat egy héttel ezelőtt, mely során a szegediek biztonsága érdekében kisorsoltunk:

  • három szén-monoxid érzékelőt,
  • illetve egy hő- és füstérzékelőt!

Mindehhez pedig nem kellett mást tenned, mint Facebook oldalunkon a poszt alatt betagelni, egy olyan ismerőst, rokont, barátot, akit szeretnél biztonságban tudni, és akinek szívesen segítenél az életmentő készülékekkel a Katasztrófavédelem és a Szeged365 közös játékán!

A sorsolást április 26-ra, vagyis a mai napra hirdettük, ami meg is történt, így megvannak nyerteseink, akiknek ezúton is szívből gratulálunk!

A három szén-monoxid érzékelő új tulajdonosai:

  • Vörös Móni,
  • Gubik Marcell,
  • és Narozsnik Gyöngyi.

Az egy hő- és füstérzékelő szerencsés nyertese pedig:

  • Szebeniné Gyebrovszki Szilvia

Szívből gratulálunk nyerteseinknek, akikkel a nyeremények átvétele céljából hétfőn kolléganőnk fel fogja venni a kapcsolatot!

HÉTÉVENTE SZÜKSÉGES AZ ÉLETMENTŐ KÉSZÜLÉK CSERÉJE

A készülékek használatával kapcsolatban Molnár Krisztina tűzoltó főhadnagy, a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, sajtószóvivője adott hasznos tanácsokat:

“Ezeket, hogyha felszereljük, akkor a lakóknak ott helyben jelez. Különösen olyan helyekre kell felszerelni, ahol nyílt égésterű tüzelő – és fűtőberendezés, cserépkályha van, vagy régebbi, elavult a fűtési, illetve vízmelegítő rendszerünk. Ha a szén-monoxidod érzékeli a levegőben az életmentő készülék, akkor azonnal jelez. A szén-monoxid csak egy nagyon picit könnyebb a levegőnél, ezért ezeket nem a mennyezetre szoktuk javasolni, hanem fejmagasságba célszerű elhelyezni ” – magyarázta számunkra Molnár Krisztina. Hozzátette, általában hét évre szavatolja a gyártó ezeknek a készülékeknek a biztonságos és hatékony működését. Hét év után viszont le kell cserélni ezeket a berendezéseket.

A SZÉN-MONOXID ÉRZÉKELŐ ÉS A FÜSTÉRZÉKELŐ KÜLÖNBÖZŐ CÉLOKAT SZOLGÁL, DE MINDKETTŐ MEGLÉTE ÉLETET MENT

A szén-monoxid érzékelő mellett ugyanolyan fontos, hogy otthonunkat füstérzékelővel is felszereljük. Mint a tűzoltó főhadnagy beavatott bennünket, ezzel kapcsolatban már negatívabbak a tapasztalataik. “Nagyon kevés háztartásban van füstérzékelő. A beavatkozások során a háztartások mindössze 1-2%-ában tapasztaljuk, hogy füstérzékelőt használnak a lakók, pedig ugyanolyan jelentőségű, mint a szén-monoxid érzékelő. Hasonlít is a két készülék egymásra és sokan össze is keverik. Sokan azt hiszik, ha megvesznek egy szén-monoxid érzékelőt, akkor a füsttől, vagy a tűztől is biztonságban vannak, pedig nem. Teljesen más elven működik a hő – és füstérzékelő” – avatott be bennünket Molnár Krisztina. Azt is elárulta, ezeket a berendezéseket már kimondottan a mennyezetre érdemes felszerelni, valamint hét év után ugyanúgy cserélni szükséges őket, mint a szén-monoxid érzékelőket.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb