Szegedi Arcok

Szegediek a világ körül: több évtizede Olaszországban élő, szegedi írónő látogatta meg egykori általános iskoláját, s tartott előadást a gyerekeknek, exkluzív interjú Tornai Helgával

Nagy volt az izgalom hétfő délelőtt a Rókusi Általános Iskolában, ugyanis különleges vendége volt az intézmény kis tanulóinak. Tornai Helga, szegedi születésű, több évtizede Olaszországban élő, Juhász Gyula-díjas írónő látogatott el az iskolába, ahová negyedik regényét hozta el a gyerekeknek. Az egyórás interaktív író-olvasó találkozón nem csupán a Macska úr kincse című történetről beszélgettek, hanem a mű kapcsán előzetesen valamennyi gyermek rajzot készített az olvasottakról, s azt is elhozták és bemutatták az írőnőnek.

SOK-SOK SZÉP EMLÉK KÖTI AZ ISKOLÁHOZ

Mint beszélgetésünk során Tornai Helga elárulta, nem véletlen, hogy pont a Rókusi Általános Iskolába hozta el írását magyarországi látogatása során. Egykor ugyanis ő is ennek az intézménynek a tanulója volt, rengeteg felejthetetlen, szép emlék köti őt az iskolához. Itt talált rá az első szerelem, köttettek meg a nagy gyermekkori barátságok életében, melyek egy része még ma is elkíséri, de a tanórák is örök emlékként megmaradtak benne, tanárainak köszönhetően. Ezek az élmények pedig későbbi írásaiban nagyban inspirálták.

Elmesélte, ma is elevenen élnek benne azok a képek, amikor a Klapka téren, vagy az iskola udvarán fogócskáztak, vagy amikor a barátnőkkel halandzsa nyelven beszélve külföldit játszottak, ahogy az is, hogy a közeli kisboltba betérve mindig Limót, vagyis citromizű üdítőport vásároltak, majd beleöntötték a tenyerükbe, s feloldás nélkül elszopogatták azt, hiszen nagyon vicces volt, hogy utána sárgaszínű lett a kezük és a nyelvük. Mint hozzátette, ez utóbbi emlék is megjelenik egyik novellájában.

BELESZERETETT OLASZORSZÁGBA

Mint az írónő beavatott bennünket, nem véletlenül halandzsáztak, s játszották azt, hogy jól beszélnek nyelveket, hiszen mindig is megvolt benne a vágy, hogy több nyelvet elsajátítson. Így amikor bekerült a szegedi Tömörkény István Gimnáziumba, az iskola mellett elkezdett nyelveket tanulni. Az angol és az orosz mellett, mindig is franciául szeretett volna megtanulni, de belekóstolt a spanyol nyelv szépségeibe is, míg végül rátalált az olaszra, s teljesen beleszeretett nemcsak a nyelvbe, hanem, magába az országba is. Így nem is csoda, hogy a gimnáziumot követően a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának olasz szakos hallgatója lett, ahol 1988-ban angol, és 1991-ben olasz szakos középiskolai tanári diplomát szerzett.

AZ EGYETEMET KÖVETŐEN ÚJ OTTHONRA LELT OLASZORSZÁGBAN

Az egyetemet követően ismerkedett meg olasz származású férjével, akivel 1991 óta Olaszország Campania régiójában, Avellino városában élnek. Avellino Nápolytól északkeletre fekszik, az Appenninek csodálatos hegyvonulatai által közrefogva, a salernói és beneventói utak találkozásánál. Nem csoda, hogy az írónő beleszeretett a gyönyörű tájakba, megragadta őt az emberek kedvessége, s noha rendszeresen hazalátogat Magyarországra, nagyon szeret Olaszországban élni. Amellett, hogy itt veti papírra magyar nyelven történeteit, melyek főként gyermek – és ifjúsági regények, középiskolai angol nyelvtanárként dolgozik.

KOMOLY TÉMÁK KÖNNYED HUMORRAL TÁLALVA

Már Szegeden is publikálta rövidebb írásait a helyi sajtóban, s ahogy ő fogalmazott, talán azért, mert Olaszországban több ideje nyílt az írásra, rájött, hogy a hosszabb, terjedelmesebb történetek közelebb állnak hozzá, s ezután főként kisregényeket alkotott. Írásai különböző témákat ölelnek fel: saját élményeiből táplálkoznak, az őt foglalkoztató, körülvevő dolgokról, akár egy társadalmi probléma megvilágításáról, vagy ami már nem a gyerekeknek szóló írásaiban jelenik meg, az öregedés folyamatáról is papírra veti gondolatait. Ez utóbbiakat a Vírusnapló felületén olvashatja el az olvasás kedvelő közönség. Ami viszont megegyezik, mindegyik alkotásában, az a könnyed humor, ami átszövi valamennyi történetét.

TARTALMAS BESZÉLGETÉSEK, KREATÍV RAJZOK

Könyve, a Macska úr kincse is humorral van átitatva, melyet most az írónő elhozott a gyerekek nagy örömére a Rókusi Általános Iskolába. A mű kapcsán előzetesen valamennyi gyermek elolvasta a történetet és rajzot készített az olvasottakról, s azt is elhozták és bemutatták az írónőnek. Beszélgettek a barátságról, az összefogásról, jutalmazásról, Macska úr kincséről, ami egy persely és a benne lévő pénz értékéről. Mint az írónő elmondta, nagyon jó hangulatban telt a találkozó, a gyerekek megmutatták kreativitásukat ötletes rajzaikkal. Az írónő pedig az iskola könyvtárának ajándékozta a könyve pár példányát, így az iskola diákjai bármikor fellapozhatják azt és elmerülhetnek az olvasás élményében.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb