MindenmásVideo365

Szeged365 Live: élőben érkezünk az ünnepi közgyűlésről, ahol rengeteg díjat adnak át

Péntek délután 17 órakor megkezdődött a Díszközgyűlés a Városháza előtt, ahol ünnepélyes keretek között adják át a Díszpolgári címet, a Pro-Urbe díjakat, valamint a Szegedért Emlékérmeket, majd ünnepi beszédet mond Botka László polgármester. Az eseményről élőben jelentkezünk.

Péntek délután 17 órakor megkezdődött az ünnepi közgyűlés, ahonnan Magyar Andor kollégánk élőben érkezik.

A DÍJAZOTTAK

Arról, hogy a fentebb említett díjakat kiknek ítélik oda 2024-ben, már február közepén döntött a szegedi közgyűlés, erről mi is beszámoltunk. Most azonban ünnepélyes keretek között adják át az elismeréseket a Városháza előtt. Gál Béla, a Radnóti-gimnázium egykori igazgatója lesz Szeged díszpolgára 2024-ben,

  • a Pro Urbe-díjat Jójárt Ferenc, a Goodwill Pharma alapító tulajdonosa és
  • ifj. Duda Ernő, a Solvo Biotechnológiai Zrt. alapítója és vezérigazgatója kapja.

A Szegedért Emlékérmet idén

  • Echéry-Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója,
  • Huszta Imre, trolibusz garázsmester, trolibuszvezető,
  • valamint Sütő Máté, fotós kapja.

A közgyűlés februári döntése szerint továbbá 2024-ben a Szeged sportolója-díjat a Haász SZUE úszója, Pádár Nikolett, és a Szegedi Vízisport Egyesület kajakozója, Nádas Bence kapja. Mindezek mellett Szeged Sportjáért díjat kap Varga Ágnes, a polgármesteri hivatal nyugalmazott ügyintézője, valamint Blum László, a Szeged Bokorugró Tájfutó Sportegyesület edzője.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb