Mindenmás

“Tele voltak életkedvvel és éltanulók voltak” – így emlékeznek iskolatársai a verőcei hajótragédia két áldozatára, akik a szegedi erdészeti technikumban tanultak

Tele voltak életkedvvel és éltanulók voltak – így emlékeznek iskolatársai a verőcei hajótragédia szerelmespárjára. A 20 éves Bogi holtteste már a baleset után előkerült, párját, Marcit még keresik. Mint megírtuk, a fiatalok a szegedi erdészeti technikumban tanultak, ahol kedden reggel megemlékezést tartottak.

A szombat éjjeli tragédiának eddig két halálos áldozata van, az öt eltűntet Budapesttől a határig keresik a Dunán. Motorcsónakjuk szállodahajóval ütközött. A rendőrség kezdeményezte a hajóskapitány letartóztatását. 

SOKK HATÁSA ALÁ KERÜLTEK

Az RTL riportjából kiderült, hogy a szegedi iskola diákjait lesújtotta a hír, mindenki a történtek hatása alá kerül, nagyon kedvelték Bogit és Marcit. A fiatal lány holttestét a csónak tulajdonosáéval együtt megtalálták, a fiút és 4 másik társukat még keresik.

MEGSZÓLALT A NAGYMAMA IS

A közös iskolai évek alatt összeismerkedő Bogi és Marci aznap életük legboldogabb perceit élte át: a fiú ugyanis megkérte a lány kezét, amire a nő teljes szívével mondott igent. A nagy hírt azonnal megosztotta családjával, a gyűrűről készült fotót és a menyasszonnyá válását jelentő “igent” pedig tudatta egyik közösségi oldalán is – a fiatalok vélhetően éppen az eljegyzést ünnepelték azon a tragédiába torkolló estén. A lány nagymamája, Terike a Ripostnak elmondta: az egész család összetört. Mint mondta, unokája fantasztikus fiatal nő volt, akit mindenki szeretett. “Ezt nem lehet felfogni, sem elfogadni. Nem tudom, hogyan éljük túl ezt a szörnyűséget” – mondta a lapnak könnyes szemmel Bogi nagymamája.

A lap azt is írja, hogy a két fiatal együtt járt egy szegedi erdészeti technikumba Bogi még a városba is leköltözött azért, hogy a technikumba járhasson. “Ez érdekelte igazán, de ilyen iskola nincs a környéken. Ezért ő inkább leköltözött vidékre, és kollégiumban élt. Jó tanuló volt, szerette az iskolát, nagyon várta a közös jövőjét Marcival” – mesélte a nagyszülő.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb