Mindenmás

Friss infók a halálos hajóbalesetről: két fiatal is az egyik szegedi iskola diákja, egyiküket eltűntként keresik (frissítve)

Halálos hajóbaleset történt Verőcénél, ahol egy szállodahajó ütközött egy másik hajóval szombat éjjel – számoltunk be róla vasárnap, majd később kiderült, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított a Duna verőcei szakaszánál bekövetkezett, két ember halálával és öt ember eltűnésével járó motorcsónak-tragédia körülményeinek tisztázása érdekében. A rendőrség közzétette a baleset miatt eltűnt személyek listáját is, ebből kiderült, hogy az egyikük Szegedre jár iskolába.

Kiemelték annak a motorcsónaknak a roncsait a Dunából, amely szombaton összeütközött egy szállodahajóval Verőce közelében – közölte kedden a Tények. A kishajó a balesetben szinte felismerhetetlenségig összeroncsolódott, az orra teljesen szétnyílt. Összesen 8-an utaztak rajta, egy olasz férfi és 7 magyar társa. A magyarok közül egy fiatal férfi és egy nő holttestét már megtalálták, 5 embert azonban még eltűntként keresnek, köztük a Szegedi Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum egy diákját, Varga Mártont.

MEGKÉRTÉK A KEZÉT

A Tények azt írja, hogy a 20 év körüli Bolgárka az egyik áldozat. Rengetegen szerették, egyik ismerőse megtörten beszélt róla a Tényeknek. Ő nagyjából fél órával a tragédia előtt hívta telefonon Boglárkát. Azt írta, a lány barátja a végzetes ütközés napján, a baleset előtt kérte meg a kezét, Bogi nagyon boldog volt. Az eltűntek kereséséről szóló rendőrség felhívást ITT találod. Érdeklődtünk a szegedi iskolánál, ami választ kapunk, frissítjük cikkünket.

LETARTÓZTATÁSBAN A KAPITÁNY

Mint megírtuk, a szállodahajó az ütközés után folytatta az útját, úgy tudni, a kapitány nem vette észre a balesetet. Komáromnál állították meg őket, innen viszont már csak a kapitány nélkül mehettek át Ausztriába. A cseh férfit a rendőrök őrizetbe vették több ember halálát eredményező segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt. A gyanú szerint a kapitány a baleset után nem riadoztatta a személyzetét és semmit sem tett azért, hogy a baleset áldozatait kimentsék a vízből – ezért vették őrizetbe.

FRISSÍTVE: MEGSZÓLALT A SZEGEDI ISKOLA

“Az Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum sajnálattal tájékoztatja az iskola volt tanárait, diákjait, hozzátartozóikat, hogy iskolánk tanulói érintettek a verőcei vízi balesetben. A 13. osztályos Boglárkát a szülők azonosították, elhunyt. Iskolánk idei Kiss Ferenc-díjasa Varga Márton 13. osztályos tanuló eltűntként szerepel a keresési listákon. Kérjük az érdeklődőket és a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben tanulóink, munkatársaink és a tanulók rokonságának érzelmeit, érzéseit! Együttérzésünket fejezzük ki a családoknak!” – olvasható a szegedi iskola keddi közleményében.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb