Közélet

Orbán Viktor: vérlázító, hogy az Európai Unió napi hatmillió euró büntetést szabott ki Magyarországra, amiért nem engedi be a migránsokat

A hadseregek megléte nem vezet háborúhoz, a hiányuk vezet ahhoz – mondta Orbán Viktor reggel a szokásos pénteki rádióinterjújában a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő arról beszélt, hogy szerinte az erő, a hadsereg szükséges a béke megvédéséhez.

„Hadsereg, katona, felkészülés az önvédelemhez szükséges” – mondta Orbán, majd feltette azt a kérdést, hogy megáll-e Oroszország, ha legyőzi Ukrajnát. „Ha az oroszok lennének olyan erősek, hogy legyűrje Ukrajnát, akkor már legyőzték volna, de nem ezt látjuk” – mondta. Szerinte rendkívül csekély annak az esélye, hogy bárki megtámadjon egy NATO-tagállamot, azt mondta, nem hiszi, hogy „Oroszország egyszer csak jön, és hamm, bekapja Európát”.

RIASZTÓ HASONLÓSÁGOK

Arról beszélt is, hogy a NATO egy védelmi szövetség, és megismételte azt, amit már korábban mondott, hogy az orosz-ukrán háború két szláv nép konfliktusa. „Riasztóak a hasonlóságok az első és második világháború előtti hangulatok a mostanihoz. Ami ma Brüsszelben és Washingtonban történik, talán most inkább Brüsszelben, mint Washingtonban, az egyfajta hangulati előkészítése egy esetleges közvetlen katonai konfliktusnak, nyugodtan hívhatjuk úgy: Európa háborúba lépésének előkészítése” – mondta Orbán, aki ezt látja a médiában és a politikusok nyilatkozatainak világában is, és részletesen beszélt arról, hogy mostanában sok előzményt olvas a két világháborút megelőző időszakról, kommunikációról.

MENNYI PÉNZT FOGUNK MÉG KÜLDENI?

„Mennyi fegyvert fogunk még küldeni? Mennyi pénzt fogunk még küldeni?” – tette fel a kérdést Orbán az uniós intézkedésekre utalva. Részletesen beszélt arról, hogy miért jött létre a NATO, és azt mondta, Magyarország a szövetség alapokmányához tartja magát. „Arról szó sincsen, hogy a NATO majd a területén kívül, NATO-n kívüli országok háborújába beszáll” – mondta, majd arról beszélt, hogy munkacsoportok, bizottságok dolgoznak azon, hogyan alakul a NATO-missziója. „Ott is vagyunk, meg nem is” – mondta Orbán, majd hozzátette, hogy Magyarország a védelmi szövetség tagjaként részt vesz ezeken az üléseken, de a magyar diplomaták jelezték, hogy nem támogatják a NATO területén kívül zajló háborúban való részvételt.

AZT KELL NÉZNI, HOGY MI A JÓ A MAGYAR EMBEREKNEK

Az európai választásra rátérve megismételte, hogy a tét szerinte a háború vagy béke kérdése, szerinte az amerikai választás tétje is ez lesz. Arra a kérdésre, hogy kinek éri meg a háború, Orbán történelmi, kultúrtörténeti példákat hozott, majd azt mondta, hogy azoknak éri meg, akik megbízhatóan tudnak spekulálni, szerinte ilyenek a kockázati tőkebefektetők. Ezen a ponton Soros Györgyöt nevesítette, guruló dollárokról beszélt, és arról, hogy szerinte „a magyar baloldalt kilóra megveszik”. „Mi a fészkes fene lenne a politika értelme, minthogy azt csináljuk, ami a népnek jó?” – tette fel a kérdést Orbán, aki szerint ezt mostanában divat populizmusnak hívni, de szerinte akkor is azt kell nézni az embereknek, mi jó a magyar embereknek. „Arra építem Magyarország stratégiáját, hogy megnő Európában azoknak az embereknek a száma, akik békét akarnak” – mondta az európai parlamenti választásra utalva, szerinte az európai emberek a háborúba sodródás lehetőségét tudják megállítani a szavazataikkal.

HATMILLIÓ EURÓS BÜNTETÉS

Orbán szerint vérlázító, hogy az Európai Unió napi hatmillió euró büntetést szabott ki Magyarországra, amiért nem engedi be a migránsokat. „Brüsszelből hátba lövik Magyarországot” – mondta Orbán, aki szerint el kell zavarni azokat az európai vezetőket, akik ilyen döntéseket hoznak, írja a Telex összefoglalójában.

Orbán csütörtökön a Blikknek is interjút adott, elárulta, hogy nem hord golyóálló mellényt, reggelente a sporthírek mellé a titkosszolgálati jelentéseket olvassa, beszélt arról, hogy milyen állatfajta a háború, és hogy ha Magyar Péter a belső körökhöz tartozott, akkor ő nem.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb