Sport

Mikler marad, egy másik kapus viszont már biztos, hogy távozik az OTP Bank-Pick Szegedtől

Mindössze egy év után távozik az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatától a tavaly nyáron a norvég Elverumtól érkező Emil Kheri Imsgard, aki a dán Höjnél folytatja pályafutását – jelentette be új klubja.

Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóhírek, melyek arról szóltak, hogy a dán másodosztályú, nagy terveket szövögető Höj Elite-nél folytathatja pályafutását a Szegedre tavaly nyáron érkező Emil Kheri Imsgard. A norvég kapus ugyan három évre szóló szerződést kötött a Tisza-partiakkal, de a nemrég egy évvel hosszabbító Mikler Roland és a Szegeden nevelkedő Nagy Martin mellett nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, miközben a klub már igazolt is egy Európa-bajnok kapust Tobias Thulin személyében, így várható volt a távozása.

AZT NEM TUDNI KÖLCSÖNBE, VAGY VÉGLEG TÁVOZIK

A Nemzeti Sport azt írja, hogy Höj a mögöttünk hagyott idényben épphogy lemaradt a feljutás esélyéről a dán másodosztályban, s azonos pontszámmal, de rosszabb gólkülönbség miatt lett csak negyedik az alapszakaszban, s ezzel lecsúszott az osztályozóról. A Höj azt nem közölte, hogy Imsgardot kölcsönbe vagy végleg szerezte meg, ahogy arról sem, a kapus mennyi időre írt alá.

MIKLER MARAD

Épp ma jelentették be, hogy az OTP Bank – Pick Szeged újabb egy évvel, azaz 2025. június 30-ig meghosszabbította kapusuk, Mikler Roland szerződését. Roli a tizedik szezonját kezdi majd Szegeden.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb